Euroliga-búcsú és elnéző büntetés

A Pécs 2010 a bravúros tizenhat közé jutást követően idegenben és hazai pályán is vereséget szenvedett az Euroliga nyolcaddöntőjében a Salamancától, így búcsúzni kényszerült a rangos európai kupától.

A fontos mérkőzések közben még egy eltiltás is borzolta a kedélyeket, ugyanis a Nemzetközi Kosárlabda Szövetség (FIBA) úgy határozott, hogy amíg az együttes nem egyenlíti ki volt játékosával, Grazianéval szembeni tartozását, addig nem igazolhat új kosárlabdázót. Azonban a klub ügyvezetője, Jancsó János szerint ennél kisebb büntetést nem is találhattak volna ki az együttes számára.

Miután a Pécs 2010 kiesett az Euroligából, minden energiáját a Magyar-kupába és a bajnokságba fekteti. Természetesen a győzelem a cél mindkét sorozatban. A kupában a négyes döntő helyszíne még nem ismert, de az biztos, hogy március 19-20-án rendezik a finálét. Az elmúlt két évben a pécsi lányok hozhatták el a trófeát, Zseljko Dokics tanítványai szeretnének triplázni az idén.

A bajnokságban az alapszakaszból még három mérkőzés van vissza, a Győrrel, a Szegeddel és március 12-én a Sopronnal kell megmérkőzni a minél jobb helyezésért. Ahogy Jancsó János is fogalmazott: „Mindig a Sopron elleni meccs a legfontosabb”, most pedig különösen, hiszen az alapszakaszt a nagy rivális ellen zárja a Pécs 2010.

Az ügyvezető úgy gondolja, a hátralévő meccseken győznie kell a Pécs 2010-nek, és akkor egyenes lesz az út a döntőbe, az pedig az Euroliga-indulás jogát is jelentené.

– Természetesen a győzelem a cél az alapszakasz maradék mérkőzésein. A Szeged több kosárlabdázót is igazolt mostanában, ők jelentősen megerősödtek, a Sopron elleni összecsapások pedig mindig rangadónak számítanak. Bízunk benne, hogy a bajnokságot is sikerül majd megnyerniük a lányoknak – nyilatkozta Jancsó.

Különleges megtiszteltetésben részesült a klub és kosarasa, Alexandria Quigley, akit beválogattak az Euroliga egyik All-Star csapatába. A magyar együtteseket egyedüliként képviselő Quigley az Európán kívüliek között fogja pattogtatni a labdát március 8-án Gdyniában, az All-Star gálán. Jancsó János a következőket mondta a Pécsi Híreknek Quigley beválogatásáról:

– Nagy elismerés a csapatnak és a klubnak, hogy Allie Quigley bekerült az All-Star csapatba. Sajnos a sérülés lehetősége fennáll, de ezeken a gálákon nagyon szoktak vigyázni egymás testi épségére a játékosok. Bízunk benne, hogy Quigley boldogan és elégedetten fog hazatérni Gdyniából. Tavaly Vajda Anna – aki akkor még Pécsett játszott – szerepelt kiválóan az All-Star csapatban, ő lelkileg nagyon megerősödött a gálán.

Miközben a Pécs 2010 játékosai a Salamanca elleni sorsdöntő meccsekre készültek, a Nemzetközi Kosárlabda Szövetség kizárta a csapatot az átigazolásból, mert a klub még nem rendezte tartozását Grazianéval. A pécsi vezetők nem értettek egyet azzal, hogy a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége a baranyai klub megkeresése és beleegyezése nélkül tette közzé a FIBA levelét. Rózsa Gábor ügyvezető továbbá azt is nehezményezte a csapat honlapján közzétett levelében, hogy az MKOSZ illetékesei nem törődtek azzal sem, hogy a Pécs 2010 ekkor éppen a sorsdöntő spanyolországi Euroliga-mérkőzésére készült.

– Az egész Graziane-ügyet az MKOSZ robbantotta ki. Hiszen a FIBA kisebb büntetést nem is találhatott volna ki nekünk. Egyrészt mi nem is akartunk játékost igazolni a télen, másrészt lejárt már az átigazolási időszak, amikor meghozták ezt a határozatot, és kizártak minket az átigazolásból – magyarázta a kialakult helyzetet Jancsó János ügyvezető.

A következő bajnokit 20-án, vasárnap rendezik a Lauber Dezső Sportcsarnokban. A Győr elleni összecsapást eredetileg szombaton játszották volna, az időpont a szerdai, bajai kupameccs miatt módosult.

Szűcs Zsolt írása.

hirdetés
Uránia Mozi
Hirdetés