13 C
Pécs
szombat, április 20, 2024
KezdőlapSportFiatalok avatták fel a megújult Jégpályát

Fiatalok avatták fel a megújult Jégpályát

A PSN Zrt. Sportiskola jégkorong-szakosztályának asszisztálásával Csizi Péter pécsi fideszes országgyűlési képviselő és Vári Attila, a PSN Zrt. vezérigazgatója vágta át a szalagot a technikailag megújult pécsi Műjégpályán.


Csaknem két hónapnyi megfeszített munka végeztével fejeződtek be a pécsi Műjégpálya szeptemberben megkezdett hűtőrendszer-felújítási munkálatai, így november 18-án, szerdán 16 órakor rövid ünnepélyes megnyitó után vehették birtokba elsőként a jégkorongozók a jeget.

Csizi Péter először a Magyar Jégkorong Szövetség jelen lévő képviselőiek köszönte meg a támogatást, hiszen az ő társaságiadó (TAO)-forintjaikból sikerült finanszírozni a 150 milliós beruházást. Hangsúlyozta, hogy a hűtőrendszer cseréjével immár elhárultak azok a problémák, illetve veszélyek, amelyek a több évtizedes ammóniás hűtőközeg használatából eredtek. Másrészt, a mostani megújult technológia egyben immár az alapját jelentheti a jégpálya további tervezett fejlesztéseinek is.

JÉGPÁLYA (1)

Az eredetileg is november közepe tájára ígért nyitási időpont csak az utolsó pillanatokban véglegesedett, miután a tervezetthez képest némi késéssel érkeztek meg Finnországból a felújítás kívülről is leglátványosabb elemét jelentő vadonatúj műanyag/plexi palánkok. A katasztrófavédelem (illetve az EU) által már nem engedélyezett korábbi ammóniás hűtőrendszer föld alatti vezetékeinek, kiszolgáló elemeinek cseréjéhez a szakemberek 29(!) kilométernyi új műanyag csőrendszert és az azt beborító csaknem 160 köbméternyi betont használtak föl; emellett körben új járda is készült, illetve külső-belső festési-mázolási munkálatokat is végeztek.

JÉGPÁLYA (5)

A hokisok mellett ugyanakkor a jeget használó másik, sőt, eredményeit tekintve egyelőre sikeresebb sportág képviselői is jelen voltak. Csizi Péter és Vári Attila a közelmúlt két Világkupa-futamán is jeleskedő, ugyan többnyire a fővárosban edző, ám pécsi színeket képviselő Knoch Viktornak és Burján Csabának, illetve Lakatos Tamás edzőnek egy-egy nívós emlékplakettel gratulált a sikerekhez.

Felavatták a megújult jégpályát!

Felavatták a megújult jégpályát!

Posted by PécsMa.hu on Thursday, November 19, 2015

Idén – elsősorban a sportolók, a jégkorongozók, illetve a rövidpályás gyorskorisok edzései miatt – némileg változik a hétköznapi nyitvatartási rend – a kedd-csütörtök délutáni fél óra rövidítés azonban a korábbi évek tapasztalata szerint rendkívül szűk vendégkört érint csak, hiszen ezeken a napokon javarészt iskolai csoportok szoktak főként délelőtt és kora délután idejárni.

JÉGPÁLYA (4)

Ugyancsak minimális mértékben változnak a belépőárak is. Hétköznap (kedd – péntek) marad változatlanul a 900/700 forintos belépő. Hétvégén (szombat-vasárnap) hat év után először emelkednek az árak, így a felnőttjegy 1000, a diák/nyugdíjas 800 forintra nő (további részletek alább táblázatunkban). Kedvező új elem ugyanakkor a 10 alkalmas bérlet, amellyel a tíz külön-külön vásárolt jegyhez képest akár 30% megtakarítás is elérhető. Továbbra is működik a büfé, a korikölcsönző, illetve november 24-én, kedden indulnak majd a megszokott koritanfolyamok is (kezdő/haladó, 10 alkalom, mindig kedd, csütörtök 17.00).
A 2015/2016-os idény új nyitvatartási rendje:

Hétfő: szünnap
Kedd, szerda, csütörtök: 09.00 – 11.30 és 12.30 – 15.00
Péntek: 09.00 – 11.30, 12.30 – 15.00, 17.30 – 20.00
Szombat, vasárnap (illetve a téli tanítási szünetben, de akkor hétköznapokon is): 09.00 – 12.00, 13.00-16.00, 17.00 – 20.00

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő