7 C
Pécs
csütörtök, április 18, 2024
KezdőlapSportForma-1, Olasz Nagydíj: Alonso győzött

Forma-1, Olasz Nagydíj: Alonso győzött

Fernando Alonso, a Ferrari spanyol pilótája nyerte a vasárnapi Forma-1-es Olasz Nagydíjat. A második helyen a vb-címvédő brit Jenson Button (McLaren), a harmadikon pedig a brazil Felipe Massa (Ferrari) végzett.

A vb-pontversenyben eddig éllovas brit Lewis Hamilton (McLaren) már az  első körben kiesett, így az olasz GP-t a hatodik helyen befejező  ausztrál Mark Webber (Red Bull) került a pontvadászat élére. Hamilton  jelenleg a második, Alonso pedig feljött a harmadik helyre. A kétszeres világbajnok spanyol versenyző idei harmadik futamgyőzelmét  szerezte meg a monzai pályán.

A rajt után Button bravúrosan megelőzte Alonsót, viszont Hamilton összekoccant Massával, a brit pilóta McLarenjének eltört a jobb első kerekén a felfüggesztés és ezzel a pontverseny eddigi éllovasa kiesett. Az első kör végén Button, Alonso, Massa, Rosberg, Kubica volt a sorrend az élen.

A kerékcserék csak a 36. körben kezdődtek meg, Button az élről a 37.-ben járt a boxutcában és ezzel Alonso került az első pozícióba. A spanyol csak egy körrel később cserélt kereket és a remekbe sikeredett boxkiállással, valamint hajmeresztő előzésnek köszönhetően riválisa elé került. Massa két körrel később „tankolt” és maradt a harmadik helyen.

Tíz körrel a leintés előtt változatlanul az Alonso, Button, Massa trió vezetett, a negyedik Sebastian Vettel volt, de a német ekkor még nem járt a boxutcában. Három körrel a zárás előtt Mark Webber megelőzte Nico Hülkenberget (Williams) és a hatodik helyre lépett elő. Vettel csak az utolsó körben cserélt kereket és megtartotta negyedik helyét, az élen pedig már nem változott a sorrend.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő