13 C
Pécs
szombat, április 20, 2024
KezdőlapSportHajrá Munkás!

Hajrá Munkás!

Augusztus 29-én, szombaton megkezdi a pontvadászatot a megye I-ben a PMFC, Márton Gábor tanítványai kemény felkészülési időszakon vannak túl. 

Szinte a semmiből kellett csapatot alakítania Márton Gábornak és csapatának, az edzőmérkőzések alapján azonban elmondható, hogy a munka meghozta a várt gyümölcsét, a pécsiek mérlege a hat edzőmérkőzést követően négy győzelem, egy döntetlen és egy vereség, emellé 26 rúgott gól és mindössze kettő kapott társul.

– Nagyjából négy héttel ezelőtt kaotikus állapotban vettük át a csapatot, hiszen nem volt egy játékosunk sem. Bőven voltak kételyeink. Igaz, már akkor is képben volt nálunk néhány focista, akik jelezték, szívesen dolgoznának velünk. Úgy tűnik, sikerült jól összetenni a csapatot. Kellemes meglepetés, hogy mennyire jól dolgozik a keret. Ennek meg is van az eredménye, látható, hogy a tempónk még több NB III-as csapatnak is kemény. Ugyanakkor tapasztalunk rengeteg rossz beidegződést is, amelyeket ennyi idő alatt nem lehet átformálni. De tetszik, hogy látom a törekvést a srácokon – fogalmazott a pmfc.hu-nak a vezetőedző, Márton Gábor.

Augusztus 29-én, a Stadion utcában, 17.30-kor a Szigetvár együttesével csap össze a PMFC, Márton Gábor vezetőedző és a játékosok is számítanak a szurkolók támogatására, a nézők 500 forintért tekinthetik meg a találkozót. Legközelebb szeptember 5-én, a Sellye ellen lép pályára hazai pályán a PMFC.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő