10 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
KezdőlapHírzónaHárom év után visszatér a Pécs egykori játékosa

Három év után visszatér a Pécs egykori játékosa

Három év kihagyás után visszatér a pályára Károlyi Andrea, az összesen 15 bajnoki és kupaaranyat szerzett, korábbi sokszoros válogatott kosárlabdázó.

A 36 éves klasszis játékos nevelőegyesületében, a tabellán jelenleg utolsó előtti helyen álló BSE-ben folytatja karrierjét.

„Első aranyérmemet, amelyet még az 1995-ös Magyar Kupa-elsőségért kaptam, a Városmajorban szereztem, nyolc szép idényt töltöttem el itt” – nyilatkozta az MTI-nek csütörtökön a pécsiekkel kétszeres Euroliga-bronzérmes bedobó.

„Tavaly a klub serdülőcsapatával foglalkoztam, amikor talán októberben, a felnőtt csapat diósgyőri meccsének félidejében megkérdeztem Nagy Dóra szakosztály-igazgatót, hogy mi lenne, ha visszatérnék. Csak egy kósza ötlet volt, korábban poénból esett róla szó. Aztán elkezdtem edzeni-dobálni, de igazán a futással gyűlt meg a bajom, azt sosem szerettem.”

Ami a kilátásokat, terveket illeti, Károlyi leszögezte: nem tud és nem is akar úgy játszani, mint fénykorában.

„Lassan 37 éves vagyok, úgyhogy elsősorban kiegészítő embernek szállok be a csapatba. Most egy győzelemnél és 13 vereségnél tartunk, és a magam részéről akkor is elégedett leszek, ha nulla pontot szerzek egy győztes meccsen” – mondta a bedobó, aki elképzelhető, hogy már BSE szombati bajnoki mérkőzésén pályára lép.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő