Jók vagyunk extrém sportban

A Kovács László, Dósa Richárd, Járdán Zsolt, Nagy László összeállítású magyar csapat idén is teljesítette a világ egyik legnehezebb extrémsport-versenyét, a 27. Red Bull Dolomitenmannt – közölte az MTI.

Az együttes csütörtöki tájékoztatása szerint a megmérettetésen 124 csapat 496 sportolója vett részt, a magyarok összetettben a 85. helyen végeztek.
Az Alpokban fekvő Linzben múlt hétvégén rendezett viadalon a részt vevők 12 kilométeres hegyi futással kezdtek, ez alatt 2000 méternyi szintkülönbséget kellett legyőzniük. A futó ezután egy siklóernyősnek adta át a képzeletbeli stafétabotot, utóbbinak – hegyi futással nehezítve – 2441 méterről kellett átrepülnie egy másik hegy 1000 méteren fekvő pontjára (irány és célrepülés időre).

Ezek után a vadvízi kajakos következett, akinek futás után 7 méter magasról kellett a folyóba ugrania, majd öt kilométeren át kapukat kerülgetnie. A hegyikerékpárosok fejezték be a versenyt, rájuk 28 kilométeres megfeszített kerekezés várt, miközben 680 méteres szintről kellett 2057 méter magasra feltekerniük, majd a végén egy fekete, azaz a legnehezebb minősítésű sípályán lejönniük.

hirdetés
Uránia Mozi
Hirdetés
MEGOSZTÁS
Előző cikkIngyen adná a bányát
Következő cikkSok koncert lesz