Lyukas szívvel született, már felgyújtotta magát

Sokan szeretik az extrém sportokat, de hallott már olyan adrenalinfüggőről, aki extrém magasból ugrik le és „felgyújtja magát” forgatásokon, miközben 53 százalékosan rokkant? A pécsi Horgas Péter lyukas szívvel született, az orvosok nem jósoltak neki hosszú és fizikailag aktív életet, ő 30 évesen azonban nem bír megülni egy helyben, muszáj zuhannia, lógnia, repülnie, esnie vagy másznia. Mindent bevállal, amitől egy átlagembernek feláll a szőr a hátán, legutóbb például a The Alienist nevű, Budapesten forgatott thrillersorozatban volt akrobata.

Horgas Péter „Pepe” 1987-ben született Pécsen, és nem voltak jó kilátásai az életre, ugyanis súlyos szívbetegséggel született. Elmondása szerint négy lyukat találtak a szívén, három billentyűje pedig nem zárt rendesen.

– Amikor megszülettem, közölték édesanyámmal, hogy búcsúzzon el tőlem. Az életemet végül egy budapesti professzor mentette meg, aki bevállalta a műtétet, amikor öt éves voltam. Azóta tünetmentes vagyok, bár elvileg fáradékonyabb vagyok az átlagnál – meséli Péter.

Szívét szerencsére meg tudták menteni, Horgas Péter azonban hivatalosan 53 százalékosan rokkant, sérülései miatt. Elmesélte, hogy a sok extrém sport miatt súlyos ízületi kopásai és elcsúszott csigolyái lettek, és néhány porca már hiányzik. De Péter nem tud és nem is akar visszavenni a tempóból, hiszen borzasztóan tehetséges, nem is tudna megállni, ha akarna sem.

Minden jöhetett, ami extrém!

Az extrém sportokkal tinédzserkorában ismerkedett meg, középiskola alatt kezdett el mountain bike-ozni, downhillezni, de kipróbálta a capoeirát és a parkourt is. 18 évesen már igen magas szinten parkourozott, 19 évesen pedig a Mecsextrém Parkban dolgozott.

Nem tanultam tovább, mert már 19 évesen annyit kerestem, mint édesanyám három diplomával. Akkor eldöntöttem, hogy az extrémsportra fogom építeni a szakmáimat.

– Akkoriban édesanyám munkahelyén egy teljes testnevelési termet újítottak fel, a leselejtezett tornaszereket, szivacsokat, lovakat pedig haza tudta hozni. Egy komplett edzőtermet sikerült belőlük létrehoznunk otthon édesapámmal, aki egyébként válogatott tornász volt, ezért rengeteget tudtunk edzeni délutánonként – meséli Péter.

A pécsi alpinista azonban egy idő után úgy érezte, hogy nem tud többet tanulni a pécsi parkouros csapattól, ezért feljárt edzeni Budapestre, ahol elismerték tudását, hamar be is illeszkedett. Péter volt az egyik első sportoló Magyarországon, aki kijutott a Red Bull Art of Motion nevű világversenyre Bécsbe, 2010-ben. Ezen a versenyen dacolva a gravitációval, fizikai határaikat feszegetve ugrálnak falakon és háztetőkön a sportolók, meggyőzve a zsűrit arról, hogy ők a legextrémebbek.

Mindeközben a cserépkályha- és kandallóépítő szakmát kitanulta, amit egyáltalán nem szeretett – ekkor megfogadta, hogy soha nem fog olyan szakmában munkát vállalni, amit nem élvez.

– Felköltöztem Budapestre, és a csillebérci kalandparkban kezdtem el dolgozni, ahol letettem a Magaslati kötélpálya és sportmászófal üzemeltető biztonságtechnikai vizsgát – meséli. Ezek után sem tudott leállni Péter, folyamatosan járt castingokra, forgatásokra, elvégezte a magyar, később a nemzetközi ipari alpinista szakképzést is.

Egy idő után nem tudtunk szertornateremben edzeni, mert nagyon őrültnek tartottak minket a sportolók és nem engedtek be. Ekkor elvégeztem a sportakrobatika és sportrekreáció oktatói OKJ-s képzést, és kibéreltem egy egész termet saját magam.

– Volt, hogy kaszkadőrshowban vettem részt, de csináltunk műsort például egy multimilliomos születésnapjára is, ahol az előadás alatt felgyújtottuk egymást, a gazdag megrendelő pedig „lelőtt” és össze is vert minket – így Péter.

Hollywoodi filmben is volt már akrobata, idén a Ninja Warriorban láthatjuk

Jelenleg egy 12 osztályos magániskolában artista szakon tanít Budapesten talajakrobatikát és kínai rudat, de rendszeresen ipari alpinistaként is dolgozik, hamarosan pedig egy neves hollywoodi sorozatban is viszontláthatjuk. A Caleb Carr regénye alapján készült a The Alienist című thrillersorozatot a 2017-es év elején forgatták Budapesten, és ha minden igaz, jövőre kerül adásba. Ha szemfülesek vagyunk, Horgas Pétert is láthatjuk a filmben, Pepe ugyanis akrobataként vett rész egy jelenet forgatásán.

Sőt, Pepe elárult még egy titkot lapunknak: a világ egyik leghíresebb amerikai tv showján és sportvetélkedőjén, a Ninja Warrioron is indult idén, a hazai forgatáson. Az akadálypályát a világon összesen négy ember teljesítette ezidáig. A szóban forgó műsor nemsokára adásba kerül, többet viszont nem árult el, ebből is sejthetjük, hogy emberfeletti dolgokat művelt ott is.

Fotó: Mark Somay Photography

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés