13 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
KezdőlapSportMecsek-rali: lesz idén is

Mecsek-rali: lesz idén is

Bár a szövetség versenynaptárában még mindig a „feltételes” engedélyre utaló jelzés szerepel a Mecsek-rali időpontja mellett, a szervezőbizottság szerint már nem kérdés, hogy ezúttal sem kell megszakítani a folyamatosan legrégebb óta megrendezett viadal 1967 óta íródó történetét.

A sportágat kedvelők számára nem kell részletezni, hogy milyen nehézségekkel kell megküzdenie manapság egy-egy hazai raliverseny szervezőjének, így az sem titok, hogy az idei Mecsek-rali támogatói háttere is a vártnál nehezebben formálódott.

rallye5

Ugyanakkor, ahogy Nagy Csaba alpolgármester, az idei futam szervezőbizottságának elnöke az e hét szerdai, legutóbbi rendezői konzorciumi egyeztetés után kijelentette, az immár valóban minden nélkülözhető kiadástól mentes büdzsé – nem kis részben az önkormányzat jóvoltából – mára annyira összeállt, hogy biztosan kijelenthető legyen, lesz verseny.

rallye24

A konzorciumból az adminisztrációs feladatokat ellátó Pécsi Sport Nonprofit Zrt. minden szükséges bejelentési és eddig előírt befizetési kötelezettségének eleget tett, mind a hazai (MNASZ), mind pedig (a Historic Eb-futam okán) a nemzetközi szövetségi (FIA) felé.

rallye1

A futam honlapján (www.mecsekrallye.hu) már megtekinthető a versenykiírás, hamarosan pedig a további dokumentumokkal is bővül a sor.

A november 8-9-én zajló Mecsek-ralin, vagyis a hazai ob és a Historic Eb zárófutamán a magyar és külföldi pilóták eddigi jelzései szerint legalább száz autót láthat majd a közönség. Ugyan prológ ezúttal nem szerepel a programban, annál érdekesebbnek ígérkeznek viszont a pénteki, éjszakába nyúló gyorsaságik, ahol a klasszikus pályákon, de lámpafényben kell majd teljesítenie a mezőnynek az előírt távot.

rallye4

A rajt és cél ezúttal is a Széchenyi téren lesz, ahol a tervek szerint további kiegészítő programok is várják majd a közönséget.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő