10 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
KezdőlapSportA tragikusan elhunyt kenus reklikviái Pécsen

A tragikusan elhunyt kenus reklikviái Pécsen

Többek között egy világbajnok kenus, illetve egy olimpiai bajnok vízilabdázó beszédével nyílt meg kedden, a PTE orvoskarának aulájában az országjáró Kolonics-emlékkiálltás, ahol a magyar kenusport legeredményesebb hazai versenyzőjének relikviái tekinthetőek meg két héten át.

Kolonics, a Sportlegenda címmel járja az országot nagy sikerrel, és érkezett most Pécsre a tragikus hirtelenséggel elhunyt kétszeres olimpiai, tizenötszörös világ- és háromszoros Európa-bajnok kenus, Kolonics György emlékére összeállított kiállítás.

Többek közt érmeit, kenuját, lapátját és számos személyes tárgyát mutatja be a nagyközönségnek az egész sportkarrierjét felölelő, 27 tablóból és nyolc vitrinből álló tárlat, amely november 29-től december 15-ig ingyenesen látogatható a PTE ÁOK aulájában (Szigeti u. 12.).

20161129_171351
A sok siker részese – a kenu

A kedd délutáni megnyitón a sportolók képviseletében előbb közeli barátja és kenustársa, az ugyancsak világbajnok Hüttner Csaba, majd a kétszeres olimpiai bajnok vízilabdázó, a PSN Zrt. vezérigazgatója, Vári Attila osztotta meg a megjelentekkel a Kolonics Györgyhöz fűződő személyes emlékei egy részét.

Mindketten azt hangsúlyozták, hogy az egykori kiemelkedő sikereket magáénak tudó sportember nemcsak a hajóban lapátolva alkotott maradandót, hanem emberi méltóságával, szerénységével, alázatával, illetve kiemelkedő munkabírásával is méltó példaképe lehet minden mai fiatal sportolónak.

20161129_172515
Számtalan érmet nyert a tragikus hirtelenséggel elhunyt sportoló

Ifjabb Csaba András, a Pécsi Kajak Kenu Club vezetőedzője, az emlékkiállítás Pécsre jöttének ötletgazdája és főszervezője emellett kiemelte, hogy bár most egy szomorú apropó okán tekinthető meg e tárlat, és fontos is az ilyen megemlékezés, fontos lenne, mert olykor elmarad, ugyanez a figyelem és törődés a még köztünk élő, aktív pályafutásukat folytató és életútjukkal kiemelkedő sportolók felé is.

A tárlatnak helyet adó PTE ÁOK dékánja, dr. Miseta Attila egy másik szemszögből közelített Kolonics Györgyhöz. Mint mondta, minden orvos kiemelt felelőssége, hogy figyelmet szenteljen a sportolók egészségének, hiszen sajnálatosan gyakran fordul elő, hogy minden különösebb előjel nélkül torkoll tragédiába egy addig egészségesnek tűnő, ugyanakkor emberfeletti munkát végző élsportoló.

Dr. Őri László pécsi alpolgármester hasonlóképpen a testkultúra, az egészséges életmód fontosságát emelte ki, rámutatva, hogy a kormány több fronton is kiemelten kezeli e területet, kezdve a diákok mindennapos testnevelésétől a szabadidő- és élsport támogatásáig; illetve, hogy a pécsi önkormányzat is ennek szellemében támogatja a város sportéletét.

Az emlékező beszédek után közös szalagátvágással megnyitott kiállítással az azt megalkotó Kolonics György Alapítvány – amelyet barátok, ismerősök, sportszakemberek és intézmények kezdeményezésére, a család hozzájárulásával és részvételével hoztak létre – a kiállításon a sportoló életútja mellett magát kenu sportágat is bemutatni és egyben népszerűsíteni, ezért azon annak története és a versenyhajók fejlődése is nyomon követhető majd.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő