Montenegrói kapust igazolt Pécs

Vukasin Poleksic  lesz a PMFC-MATIAS új kapusa. A 26-szoros montenegrói válogatott hálóőr a tavalyi bajnok DVSC-TEVA csapatától érkezett Mecsekaljára. Poleksicet egykor a legtehetségesebb jugoszláv kapusként tartották számon.

Vukasin Poleksic

Poleksic pályafutását az FK Sutjeska Niksic-ben kezdte meg.  Előbb az U21-es válogatott hálóőre lett, majd az olasz élvonalba került.

A Lecce soraiban töltött el két esztendőt, onnan a Tatabánya igazolta le 2005 januárjában. Összesen 52 NB I-es mérkőzésen védte a korábbi bányászcsapat kapuját.

Poleksic a 2007/2008-as bajnokság őszi idényének végén Debrecenbe került . A DVSC-TEVA csapatát 2014 januárjáig szolgálta, idén év elején azonban fél évre a Kecskeméti TE-hez került kölcsönbe. Az alföldi lila-fehérek játékosaként 10 élvonalbeli meccsen őrizte a hálót.

Poleksic kölcsönszerződése nyáron lejárt, így visszatért a cívisvárosba, ahol újabb négy NB I-es, egy Magyar Kupa és – Bernben a Young Boys elleni – El-selejtező mérkőzésen állt a kapuban. Az évek során a Loki színeiben 69 magyar bajnoki találkozón állt a gólvonalon. Plexi 2 bajnoki címet és 2 Magyar Kupa győzelmet szerzett a Debrecennel.

Fotó: Pmfc.hu

Hirdetés