12 C
Pécs
csütörtök, április 18, 2024
KezdőlapPécs AktuálNyert és az élre ugrott a PMFC

Nyert és az élre ugrott a PMFC

Hatalmasat ugrottak a tabellán előre a pécsiek, máris átvéve ellenfelüktől a vezető helyet. Lendületes mérkőzésen fontos pontokat szerzett a PMFC:  3-1-re nyert a Gyimrót ellen.

Rögtön az elején két ellentétes arcát is megmutatta a Gyirmót a bajnokesélyesek – előlegezzük meg e titulust a listavezető vendégek mellett a pillanatnyilag csak a 7. helyen tanyázó PMFC-nek is – csoportrangadóján: a kezdés előtti bemutatásnál előbb roppant figyelmesen ők is köszöntötték a ma 61. születésnapját ünneplő Kiss Lászlót – majd olyan vehemens rohammal vetették magukat a küzdelembe, hogy a pécsi védelem sorozatos akcióik során csak a fejét kapkodhatta utánuk.

Még jó, hogy Dibusz is résen volt, másrészt a befejezéseikbe azért csúsztak hibák, a 12. percben például Laki jobb oldali beívelése után a középen berobbanó Weitner akkora luftot rúgott, hogy majd hanyatt esett a hatalmas lendülettől…

Közel húsz perc kellett a házigazdáknak az ébredéshez, a hazai B-közép hangját Sztojanovszkij óriási bombája hozta meg, négy perc múlva pedig már a vezetésnek örülhetett a publikum. A 23. percben Schultz tette ki jobbra a labdát, amelyet Kvekveskiri passzolt két lépés után vissza középre, ahonnan Lovrencsics szép fejessel vette be Boros hálóját, 1-0.

Szegény gyirmóti kapus ezután sem brillírozott, a 36. percben például laza fejmozdulattal kísérte mindössze a Kvekveskiri bombája nyomán a jobb kapufán csattanó labdát, majd szinte rögvest a gólvonal mögé is botorkálhatott.

A 39. percben ismét a grúz légióstól indult az akció, amelyet Lovrencsics fejezett be hosszú labdás vágta után a 16-os elől a kapu jobb oldalába lőtt újabb bombagóllal, 2-0.

A szünet után hasonló lendülettel folytatták a pécsiek, ahogy az első játékrészt abbahagyták: Nagy Olivér épp hogy csak beállt, máris megiramodott a jobb szélen, majd középre emelt. A labda végigcsorgott pár védő lába előtt, hogy aztán a túloldalon Kvekveskiri a már veszettnek látszó helyzetet megmentve, talppal előrevetődve a kapu bal oldalába kotorta a labdát, 3-0.

Bár a pécsiek a magabiztos vezetés ellenére sem adták alább a tempót, sőt, többnyire továbbra is azt történt a pályán, amit ők akartak, a 76. percben, Tóth N. tízméteres lövése nyomán mégis szépíteni tudott a Gyirmót, 3-1.

A gól kissé meg is hozta a vendégek önbizalmát, ám a folytatásban az eredmény már nem változott, így a végig élvezhető, küzdelmes összecsapás végén a pécsiek a három gól mellett három ponttal is fokozhatták mesterük születésnapi jókedvét. Egyúttal hatalmasat ugrottak a tabellán is, máris átvéve ellenfelüktől a vezető helyet.

Edzői nyilatkozatok:

Kiss László: – Kitűnő ellenféllel találtuk magunkat szembe. Nagy helyzeteket hagytunk ki, hatalmas taktikai hibákat vétettünk, szerencsére ezek ellenére nyerni tudtunk. Azt kell mondjam, a magyar futballisták nagyon keveset tudnak a szakmájukból, nekünk is nagyon sokat kell még dolgoznunk ahhoz, hogy elérjük a célunkat. Mondom ezt annak ellenére, hogy 3-0-ra nyertünk.

Kiprich József: – Aki nem látta a különben közönségszórakoztató mérkőzést, azt hiheti, agyonvertek bennünket. Pedig végig egyenlő partnerei voltunk a Pécsnek, a második félidőt pedig végigtámadtuk. A 3-1-et épp ezért kicsit soknak tartom, sajnos nem tudtuk úgy kihasználni a helyzeteinket, mint a pécsiek.

PMFC – Gyirmót
3-1 (2-0)

Labdarúgó NB II., Nyugati csoport, 5. forduló, Újmecsekalja, 1200 néző. V.: Erdős J.

PMFC: Dibusz – Simonfalvi, Nagy J., Todorovics, Törtei – Regedei, Schultz  (Wittrédi, 69. p.), Pintér – Lovrencsics, Sztojanovszkij (Nagy O., 50. p.), Kvekveskiri (Lantos, 74. p.).

Vezetőedző: Kiss László.

Gyirmót: Boros – Kiss Zs., Kozmér, Böjte, Szabó Zs. (Tóth B., a szünetben) – Homonyik (Tóth N., 70. p.), Baumgartner, Horváth L., Nagy L. (Czanik, 70. p.) – Weitner, Laki.

Vezetőedző: Kiprich József.

G.: Lovrencsics, 23. p., 39. p., Kvekveskiri, 52. p., ill. Tóth N., 76. p.

Sárga lap: Simonfalvi, 32. p., Todorovics, 67. p., ill. Böjte, 8. p., Tóth B., 59. p.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő