6 C
Pécs
csütörtök, április 18, 2024
KezdőlapSportÖttusa Eb: Második a magyar csapat a vívás után

Öttusa Eb: Második a magyar csapat a vívás után

Az oroszok mögött második a Marosi Ádám, Kasza Róbert, Demeter Bence összeállítású magyar csapat a vívás után a férfiak versenyének szombati döntőjében, az angliai öttusa Európa-bajnokságon. Egyéniben Marosi áll közülük a legelőkelőbb helyen, ő holtversenyben a nyolcadik.

A 2009-es év világbajnoka küzdős, harcos vívást mutatott be, nem csüggedt egy-egy vereség után, minden találatért megküzdött, ennek eredményeként 20 győzelemmel és 15 vereséggel (880 pont) fejezte be az első számot.

Őt az egyéni induló Tibolya Péter követte eredményességben, jó hajrával éppen pozitívra (18/17/832) mentette mérlegét.

A tavaly junior világbajnok Demeter egészen a végéig jól tartotta magát, az utolsó négy asszóját viszont elvesztette, 15/20-as mutatóval (760) végzett, míg a három hete Világkupa-döntőt nyert, ezzel olimpiai kvótás Kaszának ezúttal nem ment a vívás: mindössze 13 győzelmet hozott össze, 22 vereség mellé (712). Tibolya a 13., Demeter a 26., Kasza pedig a 31. helyről várja a folytatást.

Az egész mezőnyből kiemelkedett a kétszeres olimpiai bajnok orosz Andrej Mojszejev, aki egyedüliként került 1000 pont fölé, 26 győzelemmel és csupán 9 vereséggel. A magyarok közül csak Tibolya tudta legyőzni őt, éppen az utolsó asszójában.

Csapatban az oroszok vezetnek, még úgy is jelentős előnnyel, hogy válogatottjuknak nem tagja Mojszejev (2616 pont). A második helyezett magyarokat (2352) a csehek (2256) és az olaszok (2208) követik. A benevezett 13 együttesből csak ez a négy szerepelhet teljes létszámban a döntőben.

 

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő