Overdose-t a világ legjobb zsokéja lovagolja

A világ talán legjobb zsokéja, az olasz Andrea Dettori lovagolja majd vasárnap Overdose-t a római Premio Carlo e Francesco Aloisi elnevezésű Group III-as futamon.

A pannoniaoverdose.hu szerdai tájékoztatása szerint az olasz sztárlovas azonnal igent mondott Mikóczy Zoltánnak, a versenyló társtulajdonosának a felkérésére, s családi vakációját rövidíti le a vasárnapi verseny miatt.

Dettori kvalitásairól sokat elárul, hogy három francia, két olasz, egy-egy angol, ír és német, azaz összesen nyolc Derbyt nyert, negyvenöt futamot vitt haza a Royal Ascot versenyein, tízszer győzött a Breeder,s Cup-on (az amerikai Telivér Világbajnokságon), valamint négyszer nyerte az Ascot Gold Cupot, háromszor-háromszor pedig a Dubai World Cupot, és az Arc de Triomphe-ot. Rövidtávon is eredményes, az Európa legjobbjainak számító sprintfutamok közül háromszor nyert Párizsban Prix de l,Abbaye-t, Ascotban pedig egy-egy King,s Stand Stakes-et és Golden Jubilee Stakes-et. Jelenleg a világ legtehetősebb futtatója, Dubaj uralkodója, Maktúm sejk istállójának első számú lovasa.

Az olasz zsoké már életében szobrot kapott az ascoti pályán, ahol 1996-ban győzött egy versenynap mind a hét futamán. 2007 júniusában pedig két egymást követő napon nyerte az angol és francia derbyket.

Overdose legutóbb a Royal Ascoton versenyzett még júniusban, s kiváló futással a negyedik helyen ért célba. A tavaly augusztusig veretlen, sorozatban 14 futamot megnyerő ló 12 győzelem után savós patairha-gyulladást kapott 2009-ben, mellyel veszélybe került karrierje, ám 2010-ben vissza tudott térni. Tavaly augusztusban ugyan csak hetedik lett a baden-badeni Goldene Peitschén, majd idei hoppegarteni sikere után a Haydock Parkban is, a Royal Ascoton bizonyította egyedülálló tehetségét. Most így megint viszonylag hosszú kihagyás után fut ismét, ám ha jó formát mutat, tulajdonosai télen is versenyeztethetik, és elkezdődhet a felkészítése a hongkongi, valamint a dubaji nagy sprintversenyekre.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés