5 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
KezdőlapHírzónaMegállapodott Iványi Dalma és Páva Zsolt

Megállapodott Iványi Dalma és Páva Zsolt

Információink szerint egyezségre jutott egymással Iványi Dalma a Pécs 2010 női kosárcsapat kapitánya és Páva Zsolt polgármester a pécsi gárda jövőjét illetően.

Mint arról a PécsMa.hu elsőként számolt be a SMM Kft. 15 százalékos részesedését birtokló Iványi Dalma a csapat honlapján jelentette meg hétfő délután nyílt levélét Páva Zsolt polgármesterhez címezve. A dokumentumban az áll, hogy hétfőn megegyezett az SMM Kft .-ben lévő tulajdonostársaival arról, hogy átveszi a PNK Kft.-ben meglévő 50%-os üzletrészt.

A levélben megjegyzi azt is, hogy lépésre azért szánta el magát, mert immáron új női kosárlabda kft. létrehozásáról és az Euroligáról való lemondásról szóló nyilatkozatok jelentek meg, s ezrét elkerülhetetlen az azonnali beavatkozás.

Szerinte a döntésével élére állhat „annak a munkának, ami a csapat életben tartását eredményezi és helyrehozza az elmúlt 10 év során elkövetett hibákat”. Véleménye szerint a kosárlabdában szerzett több évtizedes tapasztalata, sportmenedzseri diplomája és kapcsolatrendszere, Pécs városa iránt érzett hűsége és erkölcsi értékei alkalmassá teszik a reá váró feladatok elvégzésére.

A PNK Kft. 50 százalékát jelenleg az SMM Kft. birtokolja, 49,7 százalékát a pécsi önkormányzat, míg 0,3 százalékát PVSK Női Kosárlabda Utánpótlásért Alapítvány tulajdonolja.

Frissítve (16:08)

Az alábbiakban Páva Zsolt közleményét olvashatják:

„A városvezetés Iványi Dalma mellé áll

Annak érdekében, hogy mielőbb rendeződjön a profi női kosárlabda körül kialakult kaotikus helyzet, maximális támogatásomról biztosítottam Iványi Dalmát.

Iványi Dalma személye hiteles és elfogadható a városvezetés számára, így szívesen működünk együtt vele a Pécsi Női Kosárlabda Kft.-ben. Éppen ezért, változtatva eredeti álláspontomon, nem ragaszkodom a társaság többségi tulajdonához sem, és elfogadjuk a kérését, miszerint többségi tulajdonosa kíván lenni a cégnek.

A városvezetés mindenben együttműködik majd Iványi Dalmával, akit a megújuló cég ügyvezetői pozicíójában is támogatunk, amennyiben ezt elvállalja.

Mindössze három feltételt kértem Iványi Dalmától személyes egyeztetésünk alkalmával, amelyekkel ő maga is egyetértett.

Az új tulajdonosi struktúrával rendelkező Pécsi Női Kosárlabda Kft-nek teljesen új ügyvezetéssel kell működnie.

A közpénzek útját és felhasználásának módját a lehető legszigorúbban ellenőrizni fogjuk.

Mindezek mellett pedig alapos gazdasági átvilágítást is kezdeményezünk.

Bízom abban, hogy Iványi Dalma segítségével rövid időn belül megoldódik a jelenlegi válságos állapot, és Pécs újra sikeres, biztos lábakon álló csapatnak szurkolhat!

dr. Páva Zsolt

Pécs polgármestere

Pécs, 2011-06-01″

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő