PEAC, PINKK: nemzetközi szinten

Folytatódik az összecsapás

A kontinenselitbe egy év szünet után visszatérő magyar bajnokcsapat – honlapja szerint – az A jelű nyolcasban kapott helyet a török Fenerbahce és Galatasaray, az orosz Kurszk, a szlovák Kosice, az olasz Schio és a francia Villeneuve társaságában. Szintén ebbe a csoportba kerül a spanyol Salamanca és a cseh BK Brno selejtezős párharcának a győztese.

“Eljön hozzánk Európa és egy kicsit a világ kosárlabdázásának krémje, de pokolian nehéznek látom a helyzetünket, ha arra gondolok, hogy a hagyományainknak megfelelően akarunk szerepelni” – nyilatkozta Török Zoltán ügyvezető.

Sterbenz László vezetőedző elmondta, elit társaságba kerültek, ahol van erős és erősebb ellenfél.

“A riválisok végleges kereteinek kialakulásáig azonban felesleges volna mélyebb elemzésekbe bocsátkozni” – tette hozzá.

A soproniak a Villeneuve ellen kezdik meg a menetelést október 14-én.

A második vonalnak számító Európa Kupában a négy magyar induló elkerülte egymást a sorsolásnál. A nyugati főcsoport E csoportjában szerepel majd a PINKK Pécsi 424, az F-ben a PEAC-Pécs, a G-ben az Aluinvent DVTK Miskolc, a H-ban pedig az Uni Győr.

Az Euroliga csoportbeosztása:
A csoport: Uniqa Sopron, Fenerbahce (török), Galatasaray (török), Kurszk (orosz), Kosice (szlovák), Schio (olasz), Villeneuve (francia), Salamanca (spanyol)-BK Brno (cseh) párharc győztese
B csoport: Jekatyerinburg (orosz), USK Praha (cseh), Bourges (francia), Orenburg (orosz), Kayseri (török), Krakow (lengyel), Braine (belga), Girona (spanyol)

Az Európa Kupa nyugati főcsoportjának csoportbeosztása:
E csoport: PINKK Pécsi 424, Nantes (francia), Wasserburg (német), Venezia (olasz)
F csoport: PEAC-Pécs, Landes (francia), Nymburk (cseh), a Fribourg (svájci)-Nieuwegein (holland) selejtező győztese
G csoport: Aluinvent DVTK Miskolc, KP Brno (cseh), Napoli (olasz), BK Brno (cseh)-Salamanca (spanyol) Euroliga-selejtező vesztese
H csoport: Uni Győr, Namur (belga), Angers (francia), Sportiva (portugál)

Hirdetés