Gera nem játszik

Túl korainak tartaná a visszatérését, ugyanakkor nagyon sajnálja Gera Zoltán, hogy nem lehet ott a magyar labdarúgó-válogatott utolsó két világbajnoki selejtezőjén, jövő pénteken Hollandia, majd négy nappal később Andorra ellen.

“Tegnap nyilvános lett a válogatott keret, így véglegesen eldőlt, hogy bármennyire is szerettem volna, nem lehetek ott Hollandiában. Sajnos nem gyógyult a lábam olyan gyorsan, mint gondoltam. Az a gond, hogy a hajlítóm amúgy is gyengébb volt, de emiatt a húzódás miatt gyengült is, és addig nem is edzhetek, amíg nem erősödik meg újra” – írta Facebook-oldalán a válogatott csapatkapitánya.

A West Bromwich Albion légiósa még tavaly szenvedett súlyos térdsérülést, amelyből már felépült, ám az említett húzódás miatt a visszatérése tovább várat magára.

Gera Zoltán

“Jövő héten már remélhetőleg beszállhatok edzeni a többiekkel. Sajnálom, hogy nem tudok menni a válogatottba, már nagyon szerettem volna a csapattal lenni, de be kell látnom, sajnos túl korai ez most nekem” – tette hozzá Gera, aki 2011-ben két gólt szerzett az Amsterdam Arénában, ahol végül 5-3-as vereséget szenvedett a magyar csapat. A futballista első találatát akkor az Év magyar góljának választották.

A magyar válogatott két mérkőzéssel a sorozat vége előtt a pótselejtezőt érő második helyen áll, ezt meg is tarthatja, ehhez azonban idegenbeli bravúrra lenne szükség, miután jövő pénteken a már továbbjutott hollandok otthonában játszanak Hajnal Tamásék. Magyarország jelenleg egy-egy ponttal előzik meg Romániát és Törökországot, de a román gárda a hátralévő két meccsén a csoport két leggyengébbjével, Andorra és Észtország válogatottjával találkozik.

Hirdetés