PMFC: fizetéscsökkentés

Sokan távoztak a tavaszt két győzelemmel záró PMFC-Matias csapatából. A Klub múlt szezonban megkezdte az a munkát, mely lehetővé teszi a jelenben és a jövőben is stabilan, pontosan és veszteség nélkül működhessen. Közleményüket szó szerint közöljük.

“A PMFC-Matias június 17-én megkezdte a felkészülést a 2013/14-es szezonra. A tavaszt két győzelemmel (DVTK 2-1, Videoton 2-1) záró együttes keretéből távozott Causic, Zeljkovic, Nagy Dominik és Horváth Zsolt, akiknek lejárt a szerződése, valamint Krejci, akivel közös megegyezéssel bontott a klub. Minden bizonnyal nem lesz a PMFC játékosa Uzoma, Akassou, Okoronkwo, Nagy Olivér és Sánta András sem, akik iránt komoly érdeklődés mutatkozik a piacon és megfelelő ajánlat esetén távozhatnak.

A napokban a sajtóban is napvilágot láttak olyan információk, melyek szerint a labdarúgó NB1 csapatai összesen 4-6 milliárd forintnyi veszteséget termeltek az elmúlt egy évben. A PMFC-Matias az előző szezonban megkezdte azt a munkát, amelynek révén a 2013/14-es szezonnak már egy olyan megfelelő ellenőrzéseken és szabályokon alapuló pontos költségvetéssel vághasson neki, amely lehetővé teszi, hogy a Klub a jelenben és a jövőben is stabilan, pontosan és veszteség nélkül működhessen.

A tulajdonos e hét közepén döntött, így a vezetés véglegesítette a rendszert. Ennek természetesen vannak fájó, kevésbé népszerű elemei is (például bérek és az adminisztráció költségeinek csökkentése), amelyek azt szolgálják, hogy ne kelljen létszámot leépíteni a szakmai területeken. A Klubnak fontosak az ott dolgozó szakemberek és nekik is köszönhetően a legtöbb területen komoly fejlődés mutatkozott az elmúlt szezon során.

Az első csapat keretét annyiban érinti a gazdasági rend, hogy a tavaly nyáron meghirdetett elvekből nem enged a Klub. A klubvezetés és a szakmai stáb közös célkitűzése szerint mentálisan és morálisan erős, megalkuvást nem tűrő játékosok lehetnek csak a pécsi öltözőben ettől a nyártól. Ennek szellemében került Pécsre Gőcze Gergő (kapus a Haladásból).

Újra kap lehetőséget a bizonyításra a Kozármislenybe kölcsönadott és ott az NB2-ben másodikként végzettek közül Fröhlich Roland, Nagy József és VÁROSI Viktor, valamint szintén onnan Fellai József és Daniel Romic. S a napokban írhat alá még 4-5 játékos, akik a szakmai stáb meggyőződése szerint mind megfelelnek a fenti követelményeknek. Ugyanez indokolta a szerződéshosszabbítást a csapat kapitányával, Lantos Leventével és Wittrédi Dáviddal is.”

Hirdetés

3 HOZZÁSZÓLÁS

  1. Kiegészitve Kerekecske Gombocskát még olyan produkciót nyujtani ami eladható. Magyarán focizni kéne és megtelne a stadion.

  2. Helyes! A sok ingyenélőt el kell küldeni, csak az maradjon aki hajlandó harcolni a csapatért.

  3. Szponzorokat kellene keresni. Nem is kellene sokat gondolkodni rajta. Adva van egy csomó politikus, sportot kedvelő ember, a sportnak szponzori pénzből kellene működnie. Például úgy, hogy akinek kevés pénze van, az egy-egy telefonhívással, lsd árvíz. Adókból, közpénzből a közösen, mindeni számára fontos dolgokat kellene segíteni, lsd. alsőbb réteg, akik közül sokan többet tettek le az asztalra, mint azok akik most szerepet kapnak.

Comments are closed.