Volt edzőjük gyógyulásáért is küzdenek

Különleges hazai mérkőzéssel folytatódik az OB I-es férfivízilabda-bajnokság március 14-én az Abay Nemes Oszkár Sportuszodában. Az olimpiai bajnokokkal teletűzdelt Szolnok vendégeskedése önmagában is igazi pólócsemege, ugyanakkor a meccs jótékony célt is szolgál, mégpedig a súlyos betegséggel küzdő korábbi pécsi mester, Ambrus Tamás megsegítésére.

„Agyi lymphoma”, hangzott a váratlan, kérlelhetetlen diagnózis, amely alapjaiban változtatta meg az ötvenedik esztendejébe lépő Ambrus Tamás és családja életét. A pécsi vízilabdasportot alapjaiban felforgató, hogy még pontosabban fogalmazzunk, mai szintjén egyáltalán útnak indító korábbi pécsi pólóedző elmúlt bő esztendeje az ilyenkor szokásos kezelés-tortúrák útvesztőjében telik.

Ahogy felesége, Takács Erika fogalmaz, napjait reggeltől estig a kórházi ágy mellett tölti, hiszen a rendkívül ritka betegség sugár- és egyéb kezeléseinek mellékhatásaként férje szervezete ciklikusan annyira le-legyengül, hogy megmozdulni sem tud betegágyában. Jelenleg egy rehabilitációs program legelején jár, a család nagyon bizakodik a javulásban – lelki erejük töretlensége mellett anyagi forrásaikat ugyanakkor jelentősen fölemésztette a hosszú gyógykezelés.

Utóbbi információ késztette segítségnyújtásra Vári Attilát, a PSN Zrt. vezérigazgatóját, aki olimpiai bajnok pólósként, Ambrus Tamás barátjaként és korábbi PVSK-s játékosaként a család anyagi támogatását kezdte szervezni. Ebben partnerre talált a vízilabda-szövetségben (Kemény Dénes elnökkel az élen), a Ligában, illetve Pécsett dr. Páva Zsolt polgármester és az önkormányzat, valamint Czerpán István ügyvezető elnök ígéretével a PVSK is az ügy mellé állt.

A PVSK a március 14-én, szombaton 19.00 órakor kezdődő soros hazai bajnokin nem szed belépőjegyet, ehelyett az Abay Nemes Oszkár Sportuszoda bejáratánál felállítandó urnába dobhatja be mindenki a belépőt kiváltó, teljes egészében Ambrus Tamásnak szánt összeget.

vízilabda edzés2

Utóbbi találkozó ugyanakkor a jótékony céltól függetlenül is sokakat vonzhat, hiszen Varga Dénes, Varga Dávid, Nagy Viktor, Kis Gábor és Madaras Norbert összesen öt olimpiai és hat világbajnoki arany gazdájaként erősíti a Tisza-partiakat – hogy a két szerb világbajnoki arany- és olimpiai bronzérmes pólósról, Stefan Mitrovicsról és Milan Alekszicsről ne is beszéljünk.

Ahogy Lukács Gergely, a PVSK-Mecsek Füszért vezetőedzője fogalmaz, a bajnokságban immár egyedüli veretlen, listavezető Szolnok ugyan más dimenzió, mint saját csapata, a Tippmixen talán nem is lehet rá fogadni, annyira egyesélyes, így győzelmi kilátásokról nem is nagyon érdemes beszélni. Ahogy ígéri, játékosai ennek ellenére mindent ki fognak adni magukból, és ha valószínűleg csak edzőpartnerként is, de nagyon meg fogják dolgoztatni az Euroligában a legjobb hat közé törekvő ellenfelüket.

Különösen így, teszi hozzá a mester, hogy Ambrus Tamásért is játszanak, akinek a PVSK, illetve a város nem kevesebbet köszönhet, mint hogy állhatatos munkájával, kitartó szponzorkeresésével, visszautasítást nem ismerő agilitásával a másodosztályból föltörekvő akkori gárdával megalapozta a mai biztos élvonalbeli szereplés és az egyre bővülő és eredményesebbé terebélyesedő utánpótlás alapjait.

[note note_color=”#447bcf”]A PSN Zrt. kezdeményezésére a Pécsi Egyházmegyei Katolikus Karitász egy elkülönített bankszámlát nyitott, erre is várják a családnak szánt adományokat.
A számlaszám: OTP 11731001-20159443; beírandó közlemény: Ambrus Tamás. [/note]

Hirdetés