Sikeres volt a középiskolai foci

Június 6-án került sor az I. PTE Középiskolás Kispályás Labdarúgó Tornára az Ifjúság úti Sportcsarnokban. A szervező PTE OIG Sportiroda hat pécsi és Pécs környéki gimnáziumot hívott meg, célul tűzvén, hogy minél jobb kapcsolatot építsenek ki a középiskolákkal, illetve hogy bemutassák a versenyek alkalmával a PTE egyéb lehetőségeit is, ösztönözvén a diákokat a továbbtanulásra.

A küzdelem csoportmérkőzésekkel kezdődött, majd a helyosztók döntötték el a végső sorrendet. Már az elején óriási izgalmakat láthattunk, hiszen közel azonos szintű csapatok mérték össze tudásukat, mi sem bizonyítja ezt jobban, hogy az egyik csoport körbeveréssel dőlt el. A döntőben jött csak a java, ahol is a siklósi Táncsics Mihály Gimnázium egy utolsó másodpercben szerzett találattal kerekedett felül a pécsi Leőwey Klára Gimnáziumon.

A jelenlévők nagy örömére a csapatsikerekkel párhuzamosan egyéni elismerésekért is küzdhettek a játékosok. Díjazták a torna legtechnikásabb mezőnyjátékosát, a legjobb kapust és a gólkirályt.

A torna végeztével elmondhatjuk, hogy mind színvonalában, mind hangulatában kiváló versenyt láthattunk, a szervezők kielégítették a jelenlévők minden igényét. Külön öröm volt az iskolák számára, hogy a serlegek, és az egyéni díjakért járó kupák mellett minden csapat hazavihetett egy-egy focilabdát is. A csapatvezetők egyöntetű véleménye szerint nagyon jó a kezdeményezés, és örömükre szolgálna, ha ebből hagyomány lenne, akár több sportágban is.

Végeredmény:
1. Táncsiscs Mihály Gimnázium (Siklós)
2. Leőwey Klára Gimnázium (Pécs)
3. Kodály Zoltán Gimnázium (Pécs)
4. Szent Mór Gimnázium (Pécs)
5. Janus Pannonius Gimnázium (Pécs)
6. Művészeti Gimnázium (Pécs)

Legtechnikásabb játékos: Valkovics Dávid (Leőwey Klára Gimnázium)
Legjobb kapus: Trapp Dávid (Táncsics Mihály Gimnázium)
Gólkirály: Molnár Balázs (Janus Pannonius Gimnázium)

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés