Sporthétvége kézirajttal, jótékony futással

Szokásos sportbarátoknak szóló ajánlónkban három figyelemreméltó hétvégi eseményről szóló tudnivalókat gyűjtöttünk össze. Íme a részletek:Fuss a rákgyógyításért

A tavalyi nyitány sikere után (akkor több mint másfél ezer ember szánta a szombat délelőttjét a testmozgásnak, egyben egy jótékony cselekedetnek) szeptember 11-én ismét megrendezik a „Fuss a Rákgyógyításért Pécs2010 Európa Kulturális Fővárosában” jótékony célú futónapot.

A történelmi belvárost átszelő 3 kilométeres futás szombaton 11 órakor rajtol a Szent István térről, ahol 9.30-tól lehet regisztrálni. Fontos, hogy a táv akár kocogva, sőt, sétálva is teljesíthető, hiszen ez nem verseny! Az eseményt 10.30-kor dr. Páva Zsolt polgármester, Ruzsa Csaba, a Pécs2010 Menedzsmentközpont ügyvezető igazgatója és Schmidt Pál, az ötletgazda Magyar Posta vezérigazgatója nyitja meg. A résztvevők 10.45-kor közös bemelegítést tartanak Monspart Saroltával és Jakabos Zsuzsannával. A futás után a pécsi származású Takáts Eszter ad koncertet.

A Szent István téren többféle egészségügyi szűrésen is térítésmentesen részt lehet venni. A nevezéskor átvett póló viselői szombaton több pécsi múzeumot ingyenesen, illetve 50% kedvezménnyel tekinthetnek meg, vasárnap pedig a Mecsextrém park udvari játékai vehetők igénybe fél áron.

A nevezési díj 1000 forint. A posta a befolyó teljes összeget a Nőgyógyászati Daganatos Betegekért Alapítvány javára utalja át (tavaly 1. 623.000 forint gyűlt össze).

Táncos nyílt nap

A labdajátékok mellett elkezdődött a szezon a Fordan Táncklubnál is, szeptember elején több mint 400 fiatal kezdte meg az edzéseket és táncórákat. A klub szeptemberben immár hagyományosan ki szokta nyitni mind a négy tánctermének ajtaját, mindenki betekinthet a szakmai munkába, és kipróbálhatja a Fordan Tánccentrumban (Pécs, Batthyány u. 9/a) található tánc- és mozgásműfajok nagy részét.

Ezúttal  szombaton 17 órakor rendezik a bemutatóval egybekötött nyílt napot, ahol a klub vezetői, Papp Viktor és Majorlaki Ágnes a legkisebbeknek a manó tornát, a fiataloknak több korcsoportban az akrobatikus rock ’n’ rollt, a fashion dance-t és a sportaerobikot, a 14 év feletti csinos leányoknak újdonságként a (PVSK férfi kosarasainak meccseiről is ismert) pom-pont, a nosztalgiázni vágyó felnőtteknek pedig a boogie woogie-t ajánlják.

A nyílt nap első 100 érdeklődőjét ajándékkal lepik, de minden résztvevő sorsjegyet is kap, amellyel értékes sportszereket és egyéb ajándékokat lehet nyerni.

A kézilabda élvonalában

A nyitóforduló tatabányai fellépése után szeptember 12-én, vasárnap 18 órakor hazai pályán a Mezőkövesd ellen mutatkozik be az NB I-ben az újonc Uniqa-PVSE férfi kézilabdacsapata.

Tatabányán ugyan 41-31-es vereséget szenvedett a továbbra is Danyi Gábor vezette együttes, ám ha tudjuk, hogy a múlt heti házigazda nem titkolt terve tavalyi bronzérmének még fényesebbre váltása, a második félidő két rövid megingását leszámítva ezt tisztes helytállásként értékelhetjük.

Bár a szurkolók minden bizonnyal éppen a Tatabánya, illetve a Szeged és a Veszprém vendégjátékán töltik majd meg jobban a csarnokot, ahogy a szakvezető fogalmaz, már a Mezőkövesd most vasárnapi érkeztét is óriási érdeklődés előzi meg.

– Hosszú évek óta együtt készülő, erős, remek középcsapat érkezik a hazai nyitányra, ám azt a teljes keretünk nevében ígérhetem, hogy most, ahogy az összes többi meccsen is, ahol nem mi vagyunk az esélyesebbek, bátor, harcias támadójátékkal igyekszünk megnehezíteni az ellenfelek dolgát, illetve kiszolgálni közönségünket – mondja Danyi Gábor.

Jó hírként hozzátéve, hogy a héten megérkezett az újonnan igazolt horvát légiós, a 196 centis, igen jó kézis hírében álló Vednan Abramovics játékengedélye is, akire a csapat egyik erősségeként számítanak a Lauber Dezső Sportcsarnokban.

Az Uniqa-PVSE játékoskerete:
kapusok: Pókos Zoltán, Bartucz László, Jandó Róbert
jobbszélsők: Boda Péter, Győri Péter
jobbátlövők: Szappanos Gergely, Gász Péter
irányítók: Szögi Balázs, Kovács II. Gábor
beállósok: Lévay Tamás, Werner Richárd
balátlövők: Vajda Kornél, Vednan Abramovics, Mihail Holdos
balszélsők: Szabó Tamás, Iváncsik Ádám

Szűcs Zsolt írása.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés