Óriási, varázslatos, álomszerű győzelem!

A kiegyensúlyozott első félidő után pompás támadásból Szalai Ádám talált be, majd az osztrák kiállítás utáni emberelőnyünket is sikerült gólra váltania Stieber Zoltánnak. Kétgólos győzelem! Hihetetlen visszatérés 44 év után! A részletek a hatharom.hu oldaláról.

Az osztrákok nagy elánnal kezdték a mérkőzést, a nyugati szomszédaink legnagyobb sztárja, Alaba mindössze harminc másodperc elteltével 20 méterről zúgó kapufát rúgott.

Az első percek nyomását kibírva a magyar válogatott érett játékkal rukkolt elő.

Szervezetten védekeztünk, a kapufát leszámítva nem tudtak nagy helyzetet kialakítani az osztrákok az első félidőben. Nekünk sem volt túl sok lehetőségünk az első játékrészben, a legnagyobb ziccerünk a hajrában adódott, amikor Kleinheisler remek kiugratása után Dzsudzsák lőtt mellé jobbal. A második játékrész elejét újra megnyomták az osztrákok, azonban Bernd Storck tanítványai szinte hiba nélkül játszottak. A 65. percben egy remek Kleinheisler-Szalai összjáték végén utóbbi becsúszva Almer hasa alatt juttatta kapuba a labdát.

osztrák magyar szalai
Szalai Ádám éppen a kapuba sikló labdát követi tekintetével

Két perccel a gólunk után Dragovic egy buta szabálytalanság után megkapta második sárga lapját, és ezzel a kiállítás sorsára jutott, emberhátrányban pedig esélyt sem adtunk nyugati szomszédainknak.

Sorra dolgoztuk ki a helyzeteket az elfáradó osztrákok ellen, majd a 87. percben egy kontrával megadtuk a kegyelemdöfést. A csereként beálló Priskin tért ölelő átadással hozta ziccerbe a szintén csereként pályára lépő Stiebert, aki jobbal klasszis mozdulattal emelte a kapuba a labdát a kifutó Almer fölött.

osztrák magyar stieber
Stieber parádés átemelése az osztrák kapus felett

Nagyszerű sikert arattunk, győzelmünk előzetesen a meglepetés kategóriába tartozott, a kezdés előtt már közel hatszoros pénzt fizettek a fogadóirodák Szalaiék győzelmére. A meccs képe alapján azonban teljesen megérdemelten gyűjtöttük be a három pontot, és jó helyzetből várjuk az Izland elleni szombati összecsapást.
A mieink mellett eddig csupán Németországnak és Olaszországnak sikerült kétgólos győzelmet aratnia – beszédes tény!

A győzelemmel a mieink az Eb eddigi legnagyobb szenzációját okozták!

osztrák magyar ünnep
A szurkolók valóban a 12. játékosként segítették a csapatot!

Eredmény:

F csoport, 1. forduló:
Magyarország-Ausztria 2-0 (0-0)
——————————-
Bordeaux, Nouveau Stade de Bordeaux, 34 424 néző, v.: Clément Turpin (francia)
gólszerzők: Szalai (62.), Stieber (88.)
piros lap: Dragovic (66.)
sárga lap: Németh (80.), illetve Dragovic (33., 66.)

Magyarország:
Király Gábor – Fiola Attila, Guzmics Richárd, Lang Ádám, Kádár Tamás – Gera Zoltán, Nagy Ádám – Dzsudzsák Balázs, Kleinheisler László (Stieber Zoltán, 79.), Németh Krisztián (Pintér Ádám, 89.) – Szalai Ádám (Priskin Tamás, 69.)

Ausztria:
Robert Almer – Florian Klein, Aleksandar Dragovic, Martin Hinteregger, Christian Fuchs – Julian Baumgartlinger, David Alaba – Martin Harnik (Alessandro Schopf, 78.), Zlatko Junuzovic (Marcel Sabitzer, 59.), Marko Arnautovic – Marc Janko (Rubin Okotie, 65.)

 

Hirdetés