12 C
Pécs
csütörtök, április 18, 2024
KezdőlapSportSzolnokkal csap össze a Füszért

Szolnokkal csap össze a Füszért

Az egyik bajnokesélyes, a Szolnoki Dózsa-KÖZGÉP csapatával küzd meg szombaton a PVSK-Füszért 19 órától az Abay Nemes Oszkár Sportuszodában. A tabella második helyezettjét olimpiai és világbajnok játékosok is erősítik.

Bereczki Miklós, a PVSK-Füszért vezetőedzője elmondta, a bajnoki címért esélyes három csapat egyikével játszanak.

– Nagyon szeretném, ha hasonlóan jó mérkőzést vívnánk, mint utoljára az Eger ellen. Annál is inkább, mert ebben az évben ez lesz az utolsó mérkőzésünk hazai közönség előtt. Szeretnénk őket minél jobb játékkal kiszolgálni. A játékosaimtól azt várom, hogy megint minden tőlük telhetőt tegyenek meg a győzelem érdekében, de ha ez nem sikerül, akkor is emelt fővel jöjjenek ki a vízből – fogalmazott a vezetőedző.

Barát Ferenc a PVSK-Füszért  kapusa nagyon nehéz mérkőzésre számít, ugyanis Szolnokon sok a válogatott játékos és, ha kicsit is el tudnak lépni, akkor ezek a játékosok megnyugszanak és sokkal jobban kezdenek el vízilabdázni, így nehéz dolga lesz a pécsieknek.

– Ezért kell megpróbálnunk szoros eredményt tartani az egész meccsen – magyarázta a kapus.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő