11 C
Pécs
szombat, április 20, 2024
KezdőlapHírzónaÚjabb bronz a pécsi vb-n

Újabb bronz a pécsi vb-n

Újabb érmekből, gyors kiesésekből és fájdalmas sérülésből is kijutott a magyaroknak a 11. Egyetemi Birkózó Világbajnokság második napján: a két bronzot Gulyás Zsombor (70 kg, Semmelweis Egyetem) és Csercsics Richárd (125 kg, Semmelweis Egyetem) nyakába akasztották; Kőrösi Éva (55 kg, Semmelweis Egyetem) pedig egy vállficam után gipszben végezte a napot.

A számmisztika kedvelői örülhettek: az első nap egy érme után a 2.-on immár kettőnek örülhetett a hazai publikum – amely kicsit több szerencsével akár három is lehetett volna. Hiszen Tőzsér Sándor (Semmelweis Egyetem) is elődöntőbe jutott a 86 kilósok között a Maia da Nobrega elleni gyors győzelem (a brazil sérülése miatt a bírók nem engedték folytatni a küzdelmet), majd a szlovák Michael Bodnár elleni ugyancsak sikeres negyeddöntő után. Tőzsérnek az elődöntőben azonban a későbbi győztes, junior világbajnok, a sokkal erősebb fizikumú, amerikai Chris Perry sajnos tussal megálljt parancsolt. Tőzsér a döntőben a moldávok korábbi felnőtt-vb- és Eb-5. birkózóját, Piotr Ianulovot győzte le hatalmas csatában, négy másodperccel a gong előtt fordítva, majd a bronzmeccsen a török Namik Korkmaztól kapott ki 6-0-ra, így az 5. helyen zárt.

Szabó Mihály (kékben) és a mongol Batdorj Namkhai küzd (Fotó: MTI)
Szabó Mihály (kékben) és a mongol Batdorj Namkhai küzd (Fotó: MTI)

Ketten a magyarok közül azonban így is éremnek örülhettek: a 70 kilósok között Gulyás Zsombor a kanadai Brian Hutton 10-0-ás, majd a török Mehmet Oktay 6-1-es legyőzése után a döntőbe jutásért vívott küzdelemben a moldovai Evgheni Nedealcóval szemben 7-0-lal alulmaradt, így a bronzcsata maradt számára.

Ott egy erős japánnal, Koszuke Szunagavával került szembe, ám harcos, taktikus küzdelemben 6-1-es diadalt aratott, így megszerezte a második magyar bronzérmet. A súlycsoportban emellett a finálét érdemes kiemelni, amelyet a „bűvészszaltó” egyik nagymestere, Nedealco 8-4-nél tussal zárt rövidre az amerikai James Green ellen.

Gulyás Zsombor ugyan vérző szájjal jött le a szőnyegről, ám mégsem csak emiatt vegyült némi panasz szavaiba:

„Nagy csata volt, valahogyan nehéz nekünk, európai birkózóknak az ázsiaiak ellen küzdeni, de sikerült kivédenem a japán próbálkozásait, és végül harmadik lettem. Ja, a vérző száj… szóra sem érdemes, benne van a pakliban… Tudom, hogy ez így kimondva jó helyezésnek mondható, de nem vagyok elégedett, még akkor sem, ha a moldávtól elszenvedett vereség után fel tudtam állni, mert meg akartam szerezni a bronzérmet. Legközelebb remélhetőleg még jobban alakulnak a dolgok.”

A szerdai második, összességben harmadik bronzot a legfelső súlycsoportban Csercsics Richárd szolgáltatta. A 125 kilós óriás előbb nagyon simán jutott túl az ukrán Andrij Vlaszovon, ám a folytatásban a nagy fizikai fölényű, színes bőrű amerikai, a kicsit később már egyetemi világbajnoki címét ünneplő Tyrell Fortune állt az útjába. A bronzcsatára azonban Csercsics újra fölszívta magát és technikai tussal kerekedett a moldáv Alexandr Romanov fölé.

Az eredményhirdetés után Csercsics így emlékezett vissza a bronzhoz vezető útra:

„Nagyon jólesett, hogy „összecsomagolhattam” moldáv ellenfelemet, és technikai tussal győztem a harmadik helyért vívott meccsen. Rettentően elfáradtam, és azzal a munkabírással tudtam végigcsinálni a napot, aminek az alapjait Szombathelyen raktuk le Veréb Pista bácsival. Vártam már ezt a pillanatot, hogy egy nagy nemzetközi versenyen végre érmet szerezhessek.”

A szerdai legkisebb szabadfogású súlycsoportban, a 61 kilóban Németh Béla 11-0-ás vereséggel nyitott a török Ismail Avcillal szemben, majd miután a folytatásban a török is kikapott soros mongol ellenfelétől, ő is búcsúzott a folytatástól.

A szabadfogásúak számára ezzel végére is ért a vb. Gulyás István szakágvezető természetesen elégedett a három éremmel:

„Visszatérve még a nyitónapra, Szabó Misi is nagyon megérdemelte, hogy dobogóra állhasson, rendkívül szorgalmasan dolgozik a hétköznapokon. Ma is éremért birkózott mindhárom emberünk, akinek erre esélye volt. A 61 kilós Németh Bélától azt vártam, hogy próbálkozzon akciókkal, ez a török Avci ellen sikerült is, de jobb helyezésre nem volt esélye. Zsombor a világklasszis moldáv Nedealcótól kapott csak ki, azokat viszont, akiket meg kell vernie, le is győzte, így a bronzmeccsen a japán Szunagavát is. Tőzsér Sanyi súlycsoportváltás után, a korábbinál jóval kevesebb edzésmunkával idáig juthatott, a török Korkmaz jobb volt nála, ám így is dicséretes a helytállása. Csercsics Richárd nagyon szépen birkózott, az első meccsen is egy kemény ukránt győzött le, rászolgált erre a sikerre. Nagy munkabírású versenyző, és szüksége is van rá, hogy az izomzatát, tömegét növelni tudja, sokszor megörvendeztethet még minket. Bevallom, azt reméltem, hogy az érmeink közül valamelyik fényesebb lesz egy kicsit, de soha rosszabbat.”

A szabadfogásúak csapatversenyét az Egyesült Államok nyerte (ami nem meglepő, ha tudjuk, hogy a világhírű amerikai egyetemi sportban a birkózást több ezer egyetemista űzi, vagyis nagyon mély a válogatottak merítési lehetősége…) Törökország és Oroszország előtt.

Sokkal rosszabbul jártak szerdán a magyar hölgyek: a 48 kilósok között a PTE színeit képviselő Mihálovics Ivett egy percig sem húzta szemmel láthatóan sokkal erősebb mongol ellenfelével szemben, majd Tsogtbaart későbbi vereségével búcsúzott is a folytatástól.

Az 55 kilóban pedig Kőrösi Éva már a szőnyegre lépés utáni 7. másodpercben fájdalmas arccal rogyott térdre: az amerikai Samantha Klingel olyan szerencsétlenül támasztotta meg a karját, hogy kiugrott a válla – a mozdulat Kőrösi számára a vb végét, egyben kicsit később egy kényelmetlen gipszet is jelentett.

Nagy Lajos női szakvezető szerint a két magyar lány edzettségi szintje és tudása nem éri el azt a szintet, amit jó néhány ellenfelük, például a kemény, lábra támadásokat erőltető japánok, képviselnek:
„Sajnos ez a realitás, nem lehettek illúzióink. Ráadásul Kőrösi Évi nagyon szerencsétlen sérülést szenvedett, nem is értem, hogyan történhetett. Ivett fizikuma ugyan nem lenne rossz, de kicsit félt a mérkőzésektől, egy percet töltött a szőnyegen. A következő súlycsoportokkal kapcsolatban azonban optimista vagyok annak ellenére, hogy többek között orosz és japán birkózókkal kell majd csütörtökön farkasszemet néznünk. Jön Barka Emese, Sleisz Gabi és a többiek. Meglátjuk…”

Csütörtök egyébként a hölgyek napja lesz a vb-n: a szabadfogású férfiak zárása után ekkor csak női súlycsoportokban folyik a küzdelem, pénteken pedig először lépnek majd színre a kötöttfogású birkózók.

A szerdai eredmények /Wednesday’s results

Szabadfogás / FS 61 kg

Nyolcaddöntők / 1/8 FINALE

Scott SCHILLER (CAN) – Niurgun SKRIABIN (RUS) 0-10

Niklas DORN (GER) – Satymkulov SYPAR (KGZ) 0-7

Bernard FUTRELL (USA) – Masakazu KAMOI (JPN) 8-1

Vadim SAKULTAN (MDA) – Vadym SHUKSHUN (UKR) 14-9

Negyeddöntők / 1/4 FINALE

T. TUMENBILGET (MGL) – Stefan IVANOV (BUL) 10-6

NÉMETH Béla (HUN, Nyugat-Magyarországi Egyetem) – Ismail AVCI (TUR) 1-11

Niurgun SKRIABIN (RUS) – Satymkulov SYPAR (KGZ) 4-1

Bernard FUTRELL (USA) – Vadim SAKULTAN (MDA) 12-0

Elődöntők / ½ FINALE

T. TUMENBILGET (MGL) – Ismail AVCI (TUR) 10-0

Niurgun SKRIABIN (RUS) – Bernard FUTRELL (USA) 2-8

Döntő / FINALE

T. TUMENBILGET (MGL) – Bernard FUTRELL (USA) 12-11

Vígaszág / REPECHAGE FINALISTE

Stefan IVANOV (BUL) – Ismail AVCI (TUR) 9-12

Masakazu KAMOI (JPN) – Vadim SAKULTAN (MDA) 10-0

Masakazu KAMOI (JPN) – Niurgun SKRIABIN (RUS) 7-11

Szabadfogás 61 kg végeredmény / FS 61 kg FINAL RESULT

1. T. TUMENBILGET (MGL)

2. Bernard FUTRELL (USA)

3. Ismail AVCI (TUR)

3. Niurgun SKRIABIN (RUS)

…10. Németh Béla (Magyarország)

Szabadfogás / FS 70 kg

Nyolcaddöntők / 1/8 FINALE

Mishel MIHAYLOV (BUL) – Kosuke SUNAGAWA (JPN) 8-11

Evgheni NEDEAÉCO (MDA) – Mladen MILADINOV (AUT) 10-0

GULYÁS Zsombor (HUN, Semmelweis Egyetem) – Brian HUTTON (CAN) 10-0

Mehmet OKTAY (TUR) – Arkadiusz SZEJA (POL) 9-8

Negyeddöntők / ¼ FINALE

James GREEN (USA) – Jere KUNNAS (FIN) 11-1

Serhii ODYNAK (UKR) – Shamil MAGOMEDOV (RUS) 2-8

Kosuke SUNAGAWA (JPN) – Evgheni NEDEAÉCO (MDA) 5-14

GULYÁS Zsombor (HUN, Semmelweis Egyetem) – Mehmet OKTAY (TUR) 6-1

Elődöntők / ½ FINALE

James GREEN (USA) – Shamil MAGOMEDOV (RUS) 8-4

Evgheni NEDEAÉCO (MDA) – GULYÁS Zsombor (HUN, Semmelweis Egyetem) 7-0

Döntő / FINALE

James GREEN (USA) – Evgheni NEDEAÉCO (MDA) tus 8-4-nél

Vígaszág / REPECHAGE FINALISTE

Jere KUNNAS (FIN) – Shamil MAGOMEDOV (RUS) 3-9

Mladen MILADINOV (AUT) – Kosuke SUNAGAWA (JPN) 0-11

Kosuke SUNAGAWA (JPN) – GULYÁS Zsombor (HUN, Semmelweis Egyetem) 1-6

Szabadfogás 70 kg végeredmény / FS 70 kg FINAL RESULT

1. Evgheni NEDEAÉCO (MDA)

2. James GREEN (USA)

3. Shamil MAGOMEDOV (RUS)

3. GULYÁS ZSOMBOR (HUN, Semmelweis Egyetem)

Szabadfogás / FS 86 kg

Nyolcaddöntők / 1/8 FINALE

Oleg KTSOEV (RUS) – Ville HEINO (FIN) 8-4

Anton CHUIEV (UKR) – S. JEZIERZANSKI (POL) 2-13

Iren YURUKOV (BUL) – Naoya AKAGUMA (JPN) 1-6

Ophir BERNSTEIN (ISR) – Piotr IANULOV (MDA) 1-11

Riley OTTO (CAN) – Michael BODNAR (SVK) 4-4

TŐZSÉR Sándor (HUN, Semmelweis Egyetem) – J. MAYA DA NOBREGA (BRA) 4-0

(Nobrega sérülés miatt feladta)

Namik KORKMAZ (TUR) – Usupov AIBEK (KGZ) 4-4

Chris PERRY (USA) – A. FRANT (ROU) 8-0

Negyeddöntők / 1/4 FINALE

Oleg KTSOEV (RUS) – S. JEZIERZANSKI (POL) 8-5

Naoya AKAGUMA (JPN) – Piotr IANULOV (MDA) 0-10

Michael BODNAR (SVK) – TŐZSÉR Sándor (HUN, Semmelweis Egyetem) 0-3

Namik KORKMAZ (TUR) – Chris PERRY (USA) 2-4

Elődöntők / ½ FINALE

Oleg KTSOEV (RUS) – Piotr IANULOV (MDA) 1-5

TŐZSÉR Sándor (HUN, Semmelweis Egyetem) – Chris PERRY (USA) 0-4

Döntő / FINALE

Piotr IANULOV (MDA) – Chris PERRY (USA)

Vígaszág / REPECHAGE FINALISTE

Ophir BERNSTEIN (ISR) – Naoya AKAGUMA (JPN) 6-3

Ophir BERNSTEIN (ISR) – Oleg KTSOEV (RUS) 13-6

A. FRANT (ROU) – Namik KORKMAZ (TUR) 2-4

Namik KORKMAZ (TUR) – TŐZSÉR Sándor (HUN, Semmelweis Egyetem) 6-0

Szabadfogás 86 kg végeredmény / FS 86 kg FINAL RESULT

1. Chris PERRY (USA)

2. Piotr IANULOV (MDA)

3. Ophir BERNSTEIN (ISR)

3. Namik KORKMAZ (TUR)

5. Oleg Kcojev (Oroszország) és TŐZSÉR SÁNDOR (MAGYARORSZÁG)

Szabadfogás / FS 125 kg

Negyeddöntők

Sakir BOZKURT (TUR) – Mariyan TODOROV (BUL) 7-5

M. GUSEINOV (RUS) – Gurjot KOONER (CAN) 10-6

Alexandr ROMANOV (MDA) – Tyrell FORTUNE (USA) 0-6

CSERCSICS Richárd (HUN, Semmelweis Egyetem) – Andriy VLASOV (UKR) 5-0

Elődöntők / ½ FINALE

Sakir BOZKURT (TUR) – M. GUSEINOV (RUS) 4-4

Tyrell FORTUNE (USA) – CSERCSICS Richárd (HUN, Semmelweis Egyetem) 10-2

Döntő / FINALE

Sakir BOZKURT (TUR) – Tyrell FORTUNE (USA) 1-12

Vígaszág / REPECHAGE FINALISTE

Mariyan TODOROV (BUL) – M. GUSEINOV (RUS) 8-6

Alexandr ROMANOV (MDA) – CSERCSICS Richárd (HUN, Semmelweis Egyetem) 2-12

Szabadfogás 125 kg végeredmény / FS 125 kg FINAL RESULT

1. Tyrell FORTUNE (USA)

2. Sakir BOZKURT (TUR)

3. Mariyan TODOROV (BUL)

3. CSERCSICS RICHÁRD (HUN, Semmelweis Egyetem)

Női birkózás / Female Wrestling 48 kg

Nyolcaddöntők / 1/8 FINALE

Emilia BUDEANU (MDA) – Erin GOLSTON (USA) 9-2

MIHÁLOVICS Ivett (HUN, PTE) – T. TSOGTBAATAR (MGL) 0-10

Lenka MATEJOVA (SVK) – Iryna RYBAK (UKR) 2-12

Alina MOREVA (RUS) – Shiori ITO (JPN) 2-6

Negyeddöntők / ¼ FINALE

Pepa DIMITROVA (BUL) – Anna LUKASIAK (POL) 0-11

Madalina LINGURARU (ROU) – Jasmine MIAN (CAN) 6-6

Emilia BUDEANU (MDA) – T. TSOGTBAATAR (MGL) 2-12

Iryna RYBAK (UKR) – Shiori ITO (JPN) 7-8

Elődöntők / ½ FINALE

Anna LUKASIAK (POL) – Jasmine MIAN (CAN) 0-3

T. TSOGTBAATAR (MGL) – Shiori ITO (JPN) 0-11

Döntő / FINALE

Jasmine MIAN (CAN) – Shiori ITO (JPN) 4-2

Vígaszág / REPECHAGE FINALISTE

Madalina LINGURARU (ROU) – Anna LUKASIAK (POL) 0-4

Alina MOREVA (RUS) – Iryna RYBAK (UKR) 2-0

Alina MOREVA (RUS) – T. TSOGTBAATAR (MGL) 6-0

Női birkózás 48 kg végeredmény / FEMALE WRESTLING 48 kg FINAL RESULT

1. Jasmine MIAN (CAN)

2. Shiori ITO (JPN)

3. Anna LUKASIAK (POL)

3. Alina MOREVA (RUS)

…11. Mihálovics Ivett (HUN, PTE)

Női birkózás / FEMALE WRESTLING 55 kg

Negyeddöntők / ¼ FINALE

Samantha KLINGEL (USA) – KŐRÖSI Éva (HUN, Semmelweis Egyetem) 0-0

(Kőrösi sérülés miatt feladta)

Irina OLOGONOVA (RUS) – Samantha STEWART (CAN) 8-2

Evelina NIKOLOVA (BUL) – Tiina VAINIONPAA (FIN) TUS 4-7-nél!

Chiho HAMADA (JPN) – Tetyana KIT (UKR) 10-0

Elődöntők / ½ Final
Samantha KLINGEL (USA) – Irina OLOGONOVA (RUS) 1-12
Evelina NIKOLOVA (BUL) – Chiho HAMADA (JPN) 2-12

Döntő / FINAL
Irina OLOGONOVA (RUS) – Chiho HAMADA (JPN) 1-4

Vígaszág / REPECHAGE FINALISTE

Samantha STEWART (CAN) – Samantha KLINGEL (USA) 10-0
Tetyana KIT (UKR) – Evelina NIKOLOVA (BUL) 7-4

Női birkózás 55 kg végeredmény / FEMALE WRESTLING 55 kg FINAL RESULT

1. Chiho HAMADA (JPN)

2. Irina OLOGONOVA (RUS)

3. Samantha STEWART (CAN)

3. Tetyana KIT (UKR)

…8. Kőrösi Éva (HUN, Semmelweis Egyetem)

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő