Újítanak a pécsi kosárcsapatok

Augusztus 14-én megkezdi a felkészülést a következő szezonra Pécs két élvonalbeli kosárlabdacsapata, a hölgyeknél a PEAC-Pécs játékosai, a férfiaknál pedig a PVSK-Panthers kosárlabdázói pattogtatják majd a labdát a Lauber Dezső Sportcsarnokban a következő héttől. Mindkét gárdánál némileg átalakuló játékoskerettel.

Miután Imreh Ajtony másodedzőként a legsikeresebb szezonját zárta a női élvonalban, munkáját a Rátgéber Akadémiánál folytatja a női szakág koordinátoraként. A PEAC-Pécs vezetősége már meg is találta a szakember utódját Boris Maljkovics személyében, aki mielőtt utánpótlásedző lett, több magyar csapatban is légióskodott irányítóként.

– Olyan edzőt kerestünk, aki motivált és dolgozott már az utánpótlásban is. A leendő másodedzőnk mindkét elvárásnak megfelel. Szentendrén gyakorlatilag felépített egy kosárlabda-iskolát, szeret fiatalokkal dolgozni, ez pedig számunkra különösen fontos. A másodedzői teendők mellett a fiatalok egyéni képzése is az ő feladata lesz, továbbá az utánpótlás és a felnőtt gárdák közötti kapcsolat fejlesztéséért is ő felel majd – mondta Mészáros Zalán, a PEAC-Pécs ügyvezetője.

peac10

A PEAC-Pécset erősíti a következő szezonról a rutinos, 31 éves, 163 centi magas, Magyarországon is jól ismert irányítót, Natalie Hurst.

Zseljko Djokics, a PEAC-Pécs vezetőedzője elárulta, régóta szimpatikus neki az ausztrál, nagy játékintelligenciájú, kiemelkedő irányítónak tartja.

– Minden edző álma, hogy évekig ugyanazzal a csapattal dolgozhasson. Nekünk viszont az anyagi lehetőségeink nem engedték meg, hogy teljesen egyben tartsuk a tavalyi keretet, három vezéregyéniség, Nagy-Bujdosó Nóra, Maurita Reid és Abby Bishop is távozott. Ebben a helyzetben nagyon fontos volt, hogy a tehetséges, de rutintalan játékosaink mellé egy nagyon sok tapasztalattal felvértezett, igazi irányítót igazoljunk, aki vezére lehet a csapatnak. Ilyen játékos Natalie Hurst, ő kulcsfigura lehet a PEAC-nál. A rutinja nagyon fontos számunkra, irányítóként pedig nagyon sokat tehet hozzá a többiek játékához, segíthet más játékosok fejlődésében.

Natalie Hurst októberben csatlakozik a PEAC-Pécshez.

– Az ideális helyzet az lenne, ha mindenki együtt kezdené az alapozást, hogy a játékosok összeszokhassanak, megismerjék egymást. Ez különösen igaz az irányító posztra, ám Natalie érintett a világbajnokságon, így egy hat hónapos kontraktust kötöttünk vele – mondta a tréner.

A férfiaknál Halász Ákosra, Délity Bencére, Veljko Budimirre, Bíró Olivérre, Bödör Bencére, Harazin Tamásra és Horti Bálintra már biztosan számíthat a Csirke Ferenc-Czigler László edzőpáros, emellett egy svéd válogatottal is erősített a PVSK-Panthers, Martin Pahlmblad az Eb-selejtezőket követően csatlakozik a kerethez. A 193 centi magas, 28 éves bedobó a svéd bajnoktól érkezik Pécsre. Érdekesség, hogy a Lauber Dezső Sportcsarnok nem lesz teljesen ismeretlen az érkező számára, hiszen parkettre lépett már Pécsett. 2012-ben Magyarország két felkészülési mérkőzést is játszott Svédország ellen a pécsi katlanban, az összecsapások mindkétszer a magyar csapat számára hoztak győzelmet.

[box title=”A válogatottban is jól teljesítettek”]Kiválóan szerepeltek a pécsi lányok a korosztályos válogatottakban, Kiss Virágot az U17-es világbajnokság All Star gárdájába, az Amerikában ösztöndíjjal kosarazó Szamosi Amadeát pedig az U20-as Eb legjobbjai közé válogatták be. Kiss Virágot idén beválogatták az U17-es válogatottba egy évvel fiatalabb játékosként, ahol nemcsak helytállt az idősebbek között, de a világbajnoki bronzmérkőzésen, a házigazda csehek ellen telt ház előtt 21 pontot szórt, 12 büntetőből pedig mindössze egyet hibázott. A Rátgéber Akadémia és a PEAC-Pécs nagy reménysége előtt hatalmas karrier állhat. A magyar sikerhez egy másik pécsi játékos, a PVSK-ban kosarazó Nagy Dorottya is hozzájárult, Kiss mögött a második legtöbb pontot, tizennyolcat dobott a cseheknek. Szamosi Amadea vezetésével az U20-as magyar válogatott ezüstérmet szerzett a B-divíziós Eb-n, ezzel feljutott az A-divízióba. Amadea és Nagy Dorci pedig bekerültek az All Star csapatba. Kaposi Pálma kiváló évet zárt, a Magyar Kupa elődöntőjében és a juniorok között is MVP lett, az U18-as válogatottal pedig a B-divíziós Eb-n veretlenül szerzett aranyérmet. [/box]

Hirdetés