Újpest-FTC: elutasították a Ferencváros óvását

A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) versenybizottsága hétfőn elutasította a Ferencváros óvását az Újpest elleni mérkőzéssel kapcsolatban.

A zöld-fehérek azért óvtak meg a szeptember 11-i találkozót – amelyet a hazaiak 6-0-ra nyertek -, mert álláspontjuk szerint Solymosi Péter játékvezető műhibát követett el azzal, hogy nem fújta le a mérkőzést a második játékmegszakítás követően. A MLSZ versenybizottságának indoklása szerint a “játékvezető nem követett el műhibát, tevékenységét a hatályos szabályzók és útmutatások alapján látta el.”

A rangadó második félideje a szurkolók által használt petárdák és más pirotechnikai eszközök miatt késve kezdődhetett csak meg, majd később a játékvezetőnek meg is kellett szakítania a játékot, mert a vendég drukkerek beszakították a menekülőkaput, és megkíséreltek a pályára behatolni.

A mérkőzés kapcsán a rendőrség 14 személyt állított elő, egy drukkert életveszélyes sérülésekkel szállítottak kórházba.

A botrányok miatt az MLSZ fegyelmi bizottsága két zárkapus mérkőzésre, valamint egymillió forintra büntette az Újpestet, a Ferencvárosnak pedig szintén egymillió forintot kell befizetnie a szervezet kasszájába.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés