Újraindul a Szlalom Bajnokság Pécsett!

Először a 60-70- es években volt igen népszerű ez a sportág, sőt, a Mecsek Rallye-k külön próbája is ügyességi verseny volt a Széchenyi téren. A 70-es évek végétől a 80-as évek elejéig az országos bajnokságba tartozó Baranya Kupa Szlalom-versenyek minősítők is voltak: csak az itt eredményesek kaphattak hegyi- majd a raliversenyzésre jogosító licencet.

Lassan két évtizedes múltra tekint vissza a pécsi szlalom és ügyességi versenyek második reneszánsza, és most, 2017-ben harmadszorra is elindult a szlalom élet Pécsett: Király Gábor és lelkes csapata újra teremtette a lehetőségét ennek a látványos és szinte mindenki számára elérhető műfajnak.

– Gábor, annak dacára is nagy sikerrel debütáltatok, hogy szlalom-versenyetek egy időben zajlott a Miskolc Rallye-val, a Pláza-parkoló ismét benépesült versenyautókkal.

– Ma már egy távoli ralira utazni is meglehetősen költséges, mi pedig helyben nyújtottunk versenyzési lehetőséget. Reggel 8 órától lehetett nevezni a helyszínen, a futamok 10 órakor kezdődtek és kb. 17 óráig tartottak. Rendezvényünk sikerét mi sem jelzi jobban, mint a rajthoz álló 57 versenyző. Izgalmas és látványos viadalban volt részük a kilátogató nézőknek, akik szintén szép számban megjelentek.

Veterán Mini Cooper is indult Fotó: Mulicz László
Veterán Mini Cooper is indult Fotó: Mulicz László

– Felejthetetlen élményt nyújtottak a ladások, akik igen keveset mentek előre, annál inkább „lapjával”, valamint Kovács Roland driftelése egy turbós BMW-vel. – Minek köszönhető a szlalom-versenyzés töretlen népszerűsége?

– Több oka van: felettébb látványos, hiszen egy lezárt, biztonságos helyen mérhetik össze tudásukat a versenyzők, miközben a gumik füstölnek, a motorok bőgnek, és a nézők tapsolnak. Elérhető, hiszen egy megfelelő állapotú autón, minimális nevezési díjon, és bátorságon kívül más nem kell hozzá. Ez a szlalom. A legalkalmasabb helyszín egy bevásárló központ parkolója. Több helyen is rendeztünk már versenysorozatot, de az egyik legjobb terület a Pécs Plaza parkolója. A kezdeti időkben a rendezőtársam Molnár „Állat” András volt, sok derbit szerveztünk vele. – Rengeteg versenyző megfordult már nálatok, sokaknak ez a forma jelentette az első lépcsőfokot későbbi karrierjükben.

– Szerintem itt kellene elkezdenie minden versenyzőpalántának, mert ezeken a pályákon lehet elsajátítani a versenyzés alapjait. Talán sokan emlékeznek még rá, a Ranga testvérek is gokartoztak a rendezvényeinken siheder korukban! Napjainkban is népszerű ez a szakág, különösen annak tükrében, hogy a Rallyesprint bajnokságból egyelőre kiszorult versenyzők itt szinte fillérekből tudnak versenyezni.

Sokan jelezték is már indulási szándékaikat! Arra is akadt számtalan példa, hogy egy néző szintén kedvet kapott a megmérettetéshez, és amíg felesége vásárolt addig ő az utcai autójukkal benevezett a versenyre.

– Szép vasakkal álltak csatasorba. Hányféle kategóriában lehet indulni?

– Több érdekes kategória is került már kiírásra: pl: épített prototípus autóknak, vagy hölgyeknek, sőt előfordult, hogy a régmúlt pécsi versenyzőit hívtuk meg egy beszélgetős, sztorizgatós futamra, és minden vendégünk egy a rendezők által biztosított autóval indult a versenyen is. Néhány éve egy roppant izgalmas éjszakai futam került megrendezésre.

– Lesz folytatása?

– Igen, egy ilyen verseny sok nézőt vonz, a Pláza vezetőségével tárgyalunk egy, májusi vagy júniusi futamról, s a tervek között szerepel az augusztus 19-i futam rendezése is, mely a Dunántúli Szlalomverseny Kupa egyik állomása lesz, reményeink szerint óriási nevezői létszámmal!

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés