WTCC: Michelisz a futamgyőztes Portugáliában!

Michelisz Norbert nyerte a túraautó-világbajnokság (WTCC) portugáliai futamának második főversenyét Vila Realban.

A viadal honlapja szerint a magyar versenyző azt követően, hogy szombaton pályacsúccsal végzett az élen az időmérőn, a vasárnapi első versenyen – amelyen fordított rajtsorrendben kevesebb pontért indulnak a pilóták – a tizedik helyről három helyet lépett előre, míg a második futamon már a pole-pozícióból rajtolva nem tudták megelőzni.

A Honda gyári csapatának pilótája pályafutása hatodik futamgyőzelmét aratta a WTCC-ben.

Sikerével Michelisz 138 ponttal az összetett negyedik helyén áll, hátrányát 27 pontra csökkentette az éllovassal szemben.

A mezőny másik magyar versenyzője, Nagy Dániel előbb 13. lett, majd a második futamban 14.-ként zárt.

 

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés