3,1 milliárd jár vissza a baranyai adózóknak

A Dél-dunántúli régióban közel 350 ezer db személyi jövedelemadó bevallás került benyújtásra, melynek 41 százaléka Baranyából, 34 százaléka Somogyból és 25 százaléka Tolnából érkezett.

Egyre népszerűbb az elektronikus kitöltés és küldés lehetősége. Ügyfeleink a bevallások jelentős részét már elektronikusan töltötték ki és több mint 15 százalékát elektronikusan is küldték meg hivatalunk részére, megspórolva ezzel az ügyfélszolgálati illetve a postai sorban állást.

A Baranya megyei bevallásokban mintegy 65 ezer adózó, 3,1 milliárd forintot igényelt vissza, ami azt jelenti, hogy bevallásonként átlagosan 47 ezer forint a visszaigényelt adó összege.

A hibás bevallások javítása folyamatos. Az idei évben – ahogy korábban is – az aláíráshiány, az adójóváírás téves számolása, a levont adóelőleg nem megfelelő helyre történő beírása és az adóazonosító ill. az adószám elírása a legjellemzőbb hiba. Ennek az évnek az újdonsága a szuperbruttósítás, amely – az előbbiekkel együtt – a papíralapon készített bevallások 70 százalékánál okozott problémát.

A bevallásokban május végéig több, mint 30 ezer adózó rendelkezett az egy százalékról.

Az adó-visszautalások folyamatosak. Csak azokban az esetekben nem tudja a hivatal teljesíteni az adózó igénylését, amikor a bevallás hibás. Ebben az esetben kizárólag, a javítást követően rendelkezhet a hivatal az utalásról. Ezért minden hibajavításról kiértesített adózó figyelmét felhívjuk, hogy tegyen eleget a hivatal felszólításának és működjön közre a hibás bevallás javításában.

A NAV továbbá tájékoztatja ügyfeleit, hogy május 30-ával megváltozott a központi ügyfélszolgálat (Pécs, Rákóczi út 56.) nyitva tartási rendje, amely a következő:

Hétfő: 8.00 – 18.00 óra
Kedd: 8.00 – 12.00 óra
Szerda: 14.00 – 18.00 óra
Csütörtök: 8.00 – 12.00 óra
Péntek: 8.00 – 11.00 óra

Forrás: NAV Dél-dunántúli Regionális Adó Főigazgatóság, Pécs