450 ezres átlagbér a terrorelhárítóknál

A legmagasabb havi bruttó bér 966 ezer 250, az átlagbér 450 ezer 900 forint a Terrorelhárítási Központ (TEK) állományában – derül ki a belügyminiszternek egy képviselő írásbeli kérdésére adott válaszából. Egy más témájú megkeresés nyomán a honvédelmi miniszter pedig arról adott tájékoztatást, hogy havi mintegy 9,5 millió forintból tartják fenn a palotaőrséget.

Pintér Sándorhoz a Demokratikus Koalícióban politizáló Vadai Ágnes független képviselő fordult “Fussunk neki újra, avagy mi mennyi a TEK-nél?” címmel írásbeli választ igénylő kérdéssel. A belügyminiszter a parlamenti honlapon elérhető válaszában azt írta: a jogszabályok értelmében, a kiemelt kockázatokra is tekintettel a Terrorelhárítási Központ állományában a legmagasabb bruttó bér 966.250, a legalacsonyabb 200.000, az átlagos bruttó bér pedig 450.900 forint havonta.

A TEK-esek jövedelmét 200 ezer forint cafeteria-juttatás egészíti ki, a képviselő egyik korábbi megkeresése kapcsán ugyanis a tárcavezető tájékoztatott arról is, hogy az irányítása alatt álló költségvetési szerveknél dolgozók az idei évben ekkora összegű választható béren kívüli juttatásban részesülnek.

A jobbikos Ferenczi Gábor – szintén írásbeli kérdésben, de a honvédelmi minisztertől – arról érdeklődött, hogy mennyibe kerül összesen “Schmitt Pál díszőrsége”. Hende Csaba erre adott egymondatos válaszában azt közölte, a Honvéd Palotaőrség fenntartásának “hozzávetőleges havi összköltsége” 9 millió 541 ezer 247 forint.

A palotaőrök január 7-én álltak szolgálatba, akkortól vette át 32-es Nemzeti Honvéd Díszegység 75 katonája a Belügyminisztériumhoz tartozó Köztársasági Őrezredtől a Sándor-palotában lévő Köztársasági Elnöki Hivatal protokolláris őrzését.

Hirdetés