A legnagyobb kockázatot az árvizek jelentik

Magyarországon a legnagyobb kockázatot 2012-ben is a vizek kártételei jelentik – állapította meg az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság az ország katasztrófakockázatairól szóló jelentésében, amelyből kiderül, hogy Magyarországon hat rizikófaktorral kell folyamatosan számolni.


A jelentésről szóló szombaton közzétett közlemény szerint ugyan nem egészen 10 százalék annak az esélye, hogy jövőre a Duna, a Tisza és mellékfolyóik térségében katasztrofális árvíz alakuljon ki, ilyen fokú veszélyeztetettséggel azonban egész évben, folyamatosan számolni kell. Annak az esélyét meghatározni, hogy kialakul-e a tavaszi hónapokban jelentősebb dunai és/vagy tiszai árhullám, februárt követően, a nagymarosi és szegedi vízgyűjtő területen hóban tárolt vízkészlet mennyiségéből lehet – teszik hozzá.

Tekintettel arra, hogy a hegyekben felhalmozódó hókészlet olvadása lassú folyamat, és az nagy mennyiségű csapadékkal eshet egybe, jelentős vízszint-emelkedések kialakulásával kell számolni. A legkedvezőtlenebb tényezők bekövetkezése esetén a Felső-, és a Közép-Tiszán alakulhat ki olyan kritikus helyzet, amely veszélyhelyzet kihirdetését és rendkívüli intézkedések bevezetését, valamint több ezer technikai eszköz és több tízezer ember egyidejű alkalmazását igényli. E lépések megtételével, az OKF szerint azonban csak az anyagi javak terén ezermilliárd forintnyi érték menthető meg.

A közlemény szerint belvízre jövőre az Alföld és Somogy megye területén lehet számítani. Igen nagy a villámárvíz kialakulásának a valószínűsége az Északi-középhegységben, a Mecsekben és az Alpokalján, míg ugyanez a jelenség a Dunántúli-középhegységben valamivel kisebb valószínűséggel fordulhat elő, de hasonló következményekkel járhat.

Az OKF szerint valószínűsíthető, hogy a szélsőséges időjárási jelenségek száma 2012-ben is tovább nő. A Dunántúl északi és középső területein átvonuló egyes hidegfrontok mögött akár 90 kilométer/óra sebességet is elérő, vagy azt meghaladó szélviharok alakulhatnak ki. A legnagyobb szélerősségre az országban a Dunántúli-középhegységben lehet számítani.

Nyáron a 35 Celsius fokot is meghaladó maximum-hőmérséklet az Alföldön, azon belül a Duna–Tisza közén, valamint a Tiszántúl déli részén fordulhat majd elő, kis esély arra is van, hogy a Duna menti síkság, illetve a Kiskunság térségében a 40 fokot meghaladó hőmérsékletet is lehet majd mérni. 27 fokot legalább három napon át meghaladó napi középhőmérséklet a Duna–Tisza köze keleti részén, a Nagykunságban, illetve a Körös-Maros közében várható, főként júliusban és augusztusban.

A közlemény szerint a következő év téli időszakában -25 fokot elérő hőmérséklet legfeljebb az Alföldön, valamint az Északi-középhegység keleti részén fordulhat elő, a -30 fok körüli hőmérsékletre nagyon kicsi az esély, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye legkeletibb részén lehet számítani ilyen hidegre.

Eseti jelleggel előfordulhat, hogy egy nap leforgása alatt több mint 50 milliméter csapadék hullik le egy adott területen, ez leginkább a hegyvidéki területeken fordulhat majd elő.

Az OKF szerint a jövő évre vonatkozóan sem zárható ki teljesen, hogy nagyobb károkat okozó földrengés rázza meg az ország valamely térségét, de ennek valószínűsége rendkívül csekély. A korábbi évekhez hasonlóan 2012-ben is egyértelműen számítani lehet öt-tíz olyan kisebb földrengésre, amelyet az epicentrum környékén élők jól érzékelhetnek. A rengések által leginkább érintett terület Budapest és környéke, Dunaharaszti térsége, Kecskemét, Komárom, valamint az attól délre, a Balatonig húzódó sáv.

A közlemény szerint az év folyamán először február és április közepe között fordulhatnak elő erdőtüzek, ez az időszak május elejéig tarthat. A második tűzveszélyes időszak a nyári hónapokra tehető, az legfeljebb szeptember közepéig húzódhat el. Nagyobb erdőtűz az Északi-középhegységben, a Bakonyban, a Pilisben, valamint Borsod, Bács-Kiskun és Csongrád megye területén alakulhat ki. Amennyiben a téli csapadékmennyiség jelentősen az átlag alatt lesz, miközben nő az átlaghőmérséklet, akkor a kora tavaszi időszakban jelentősebb tűzesetekre kell számítani.

Ipari tevékenységhez köthető balesetre a következő évben is készülni kell, nagyjából 20, létesítményen belül hatással bíró balesetre lehet számítani. Ezek során a környezetbe kerülő veszélyes anyagok a telephelyen tartózkodó embereket sem fenyegetik súlyos egészségkárosodással. Nagyon kis valószínűséggel kell olyan, telephelyen túlnyúló kockázattal számolni, amely akut, az egészségre hosszú távon káros hatással járhat.

Alacsony valószínűséggel, de számolni kell Magyarország légterében tartózkodó légi jármű valamilyen fajta balesetével is, az ilyen esetek magas hatású kockázatot jelenthetnek – közölte az OKF.

A közlemény szerint társadalmi jellegű veszélyforrást jelenthet az észak-afrikai régióban kialakult válság elhúzódása, emiatt Magyarország déli, dél-keleti térségében erősödhet az illegális bevándorlás 2012-ben. Alacsony valószínűséggel, de előfordulhat, hogy nyugati irányból, a schengeni zónán belülről érkezik migrációs hullám.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés