A pécsi közgáz idén lemaradt a dobogóról

A Felvi 2012-es gazdasági egyetemek és főiskolák rangsorában mind a hallgatói, mind az oktatói kiválóság alapján a Budapesti Corvinus Egyetem áll az élen, a gazdálkodástudományi kar (BCE-GTK) – megtartva tavalyi eredményét – a hallgatói, míg a közgazdaságtudományi kar az oktatói listán utasította maga mögé a többi gazdasági képzést – tette közzé az eduline.hu portál csütörtökön.

A hallgatók kiválósága alapján felállított rangsor élmezőnyében több változás is történt: a tavaly ezüstérmes Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gazdaság- és Társadalomtudományi Kara idén a negyedik helyre csúszott vissza, a 2011-esnél szintén rosszabb eredményt ért el a Szegedi Tudományegyetem Gazdaságtudományi Kara, amely idén négy hellyel maradt le a dobogóról.

Az idei rangsor egyik nagy nyertese a Budapesti Gazdasági Főiskola: a Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Kar (BGF-KVIK), valamint a Külkereskedelmi Kar a tavalyi negyedik, illetve nyolcadik hely után idén a második, illetve harmadik helyet szerezte meg az összesített listán. A főiskola harmadik, budapesti pénzügyi és számviteli kara (BGF-PSZK-BP) is bekerült a legjobb tízbe a hallgatói kiválóság listáján – ezzel hat fővárosi intézmény vezeti az összesített rangsort.

A felvett hallgatók pontátlaga – ugyanúgy, mint tavaly – a BCE két gazdasági karán volt a legmagasabb (462 és 460), míg legtöbben a BCE-GTK, valamint a BGF-PSZK-BP képzéseire jelentkeztek első helyen.

Az oktatói kiválóság összesített rangsorában viszont taroltak a vidéki intézmények. A tavalyi első helyezett Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kara idén lemaradt a dobogóról, helyét a Budapesti Corvinus Egyetem Közgazdaságtudományi Kar vette át. A második helyet – hét helyezést javítva a tavalyi eredményén – a 2011-es listán a kalocsai Tomori Pál Főiskola szerezte meg, míg a dobogó harmadik fokára a Szent István Egyetem Gazdaság- és Társadalomtudományi Kara került, amely tavaly még az ötödik volt.

hirdetés
Uránia Mozi
Hirdetés