11 C
Pécs
szombat, április 20, 2024
Kezdőlapne pipáld ki"A Jobbik második erővé vált"

„A Jobbik második erővé vált”

A Jobbik szerint a vasárnapi püspökladányi időközi országgyűlési választások eredménye azt bizonyítja, hogy a Jobbik valódi második erővé vált és az emberek valódi váltópártként tekintenek az ellenzéki pártra – jelentette ki hétfőn Budapesten Dúró Dóra.

A vasárnapi időközi választás érvénytelen volt, mert a választásra jogosult állampolgároknak mindössze a 28 százaléka járult az urnákhoz. Az indulók közül Bodó Sándor (Fidesz-KDNP) a leadott szavazatok 52 százalékát, Rigán István (Jobbik) a szavazatok 27 százalékát, Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) a voksok 15,7 százalékát, Kocsány József (LMP) a leadott szavazatok 3,6 százalékát szerezte meg. Az időközi választást azért kellett kiírni, mert Arnóth Sándor (Fidesz), a térség országgyűlési képviselője márciusban autóbaleset áldozata lett.

Dúró Dóra hétfőn hangsúlyozta: a Jobbik jelöltjének 27 százalékos támogatottsága „olyan magas, amire nem volt még példa és bőven meghaladja a közvélemény-kutatások után várt értékeket is”.

A Jobbik szerint ez az eredmény azt bizonyítja, hogy az emberek valódi váltópártnak tekintik a Jobbikot, hiszen az ellenzéki párt növelte a támogatottságát, a Fidesz jelöltje viszont rosszabb eredményt ért el a tavalyi választáshoz képest.

Dúró Dóra szerint ez a választási eredmény azt is bizonyítja, hogy a kormánynak egy év alatt sem sikerült megoldani a vidék közbiztonságát és nincs programjuk „az elharapózó cigánybűnözés felszámolására”. Hangsúlyozta: éppen ezért Vona Gábor, a Jobbik elnöke a héten írásban is megismétli kérését Orbán Viktor miniszterelnöknek, hogy nyilvános vitát folytassanak a cigány-magyar együttélésről.

A sajtótájékoztatót követően a Jobbik új képviselője, Jámbor Nándor – a többi jobbikos országgyűlési képviselőhöz hasonlóan – a parlamenti eskütétel előtt esküt tett a Szent Koronára is. Jámbor Nándor a parlamenti mandátumáról lemondott Samu Tamás Gergő helyére kerül az Országgyűlésbe.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő