A kétharmados többség megszerzését is lehetségesnek tartja az MSZP

Az MSZP szerint a párt megkerülhetetlen a Fidesz-kormány leváltásában, sőt “okos politizálással”, nyitottsággal az emberek gondjaira, valamint jó szövetségesi politikával a kétharmados alkotmányozó többség megszerzését is lehetségesnek gondolják.

Simon Gábor, az MSZP választmányi elnöke az általa vezetett testület szombati zárt ülését követő sajtótájékoztatóján beszélt erről. Mint mondta, Lakner Zoltán politológus helyzetértékelését követően egyetértettek abban, hogy a szocialista pártnak – a korábbi választási vereségek utáni helyzetekkel szemben – most meg kell dolgoznia azért, hogy ismét váltópárt lehessen. Kiemelte: el kell érniük, hogy a választók ismét kíváncsiak legyenek álláspontjukra, ehhez pedig világos választási lehetőségeket kell kínálniuk. A választmányi tagok egységesen úgy foglaltak állást, hogy baloldali fordulatra van szükség a nyugdíjrendszer, az oktatás és az egészségügy területén is – mondta.

A választmányi elnök szerint az MSZP programját a válságkezelésnek, a demokrácia helyreállításának kell uralnia. Megjegyezte, többen felvetették, hogy a Fidesz leváltása érdekében minden demokratikus párttal szükséges az összefogás. Simon Gábor úgy gondolja, az ellenzéki együttműködés elvi lehetőségéhez a következő hónapokban először a konkrét gyakorlati kérdéseket kell tisztázni. A szocialista párt nyitott az ilyen kezdeményezésekre – tette hozzá.

Szólt arról is, hogy külön felkészülést igényel számukra az új választási törvény, amely túlzott előnyben részesíti a legnagyobb támogatottságú pártot. Példaként említette erre, hogy 28 százalékos szavazói támogatottsággal akár az országgyűlési mandátumok csaknem 70 százaléka megszerezhető. Megjegyezte, az MSZP elképzelhetőnek tart egy soron kívüli országgyűlési választást is, ezért haladéktalanul megkezdi a felkészülést erre. Simon Gábor az MSZP március végi tisztújítására kitérve megerősítette, hogy vállalja a versenyt Botka László szegedi polgármesterrel a választmányi elnöki tisztségért. Úgy fogalmazott: örül, hogy van kihívója, és “ezúttal sem a tisztségre, hanem a munkára és az azzal járó felelősségre” jelentkezik. Megjegyezte ugyanakkor, hogy volt olyan időszak, amikor a választmány elnöke és a párt vezetője szinte semmiben sem értett egyet, ami szerinte nem tett jót az MSZP-nek.

Simon Gábor ezért hangsúlyozta, nem gondolja, hogy vissza kellene hozni egy ilyen időszakot, vagyis a változást akaróknak pontosan meg kellene mondaniuk, min és hogyan szeretnének módosítani. A választmány szombati, az MSZP fővárosi székházában tartott ülése a holokauszt áldozataira emlékezéssel kezdődött, a résztvevők egy Radnóti Miklós verseiből készített összeállítást tekinthettek meg.

Ezután megvitatták Lakner Zoltán politológus helyzetértékelését, majd Puch László pártigazgató és Mesterházy Attila pártelnök-frakcióvezető ismertette a március 31-én esedékes tisztújítás menetrendjét. Az ülés előtt Balogh András, az MSZP elnökhelyettese újságírói kérdésekre válaszolva elmondta, úgy látja, Szanyi Tibor pártelnöki posztra jelentkezése mögött személyi ambíciók állnak, vagyis az nem a Mesterházy Attilával szembeni elégedetlenség jele.

Horváth Csaba, az MSZP fővárosi frakciójának vezetője ugyanerről úgy vélekedett, egy demokratikus pártban előfordul, hogy több tehetséges ember is indul az elnöki posztért. Mint mondta, ez azt jelenti, hogy vannak, akik eltérően képzelik el a párt stratégiáját, de szerinte ettől függetlenül mindenki azon dolgozik, hogy az MSZP sikeres legyen a következő választáson. Az országos választmány ülésen a korábbi tervekkel ellentétben szombaton nem került napirendre a Politikatörténeti Alapítvány beszámolója, valamint a pártalapítványok eddigi tevékenységéről és terveiről szóló tájékoztató.

Hirdetés