6 C
Pécs
szombat, április 20, 2024
Kezdőlapne pipáld kiA munka törvénykönyvéről is szavaz a Ház

A munka törvénykönyvéről is szavaz a Ház

Az Országgyűlés mai ülésén megközelítőleg nyolc órán át tart szavazásokat: ezek során elfogadhatják az új munka törvénykönyvét, megválaszthatják a jövő évtől átalakuló bírósági szervezet vezetőit, illetve dönthetnek a költségvetés fejezetein belüli átcsoportosításokról is. A Ház keddi ülésnapja ezt követően öt előterjesztés összesen több mint 21 órában meghatározott vitájával folytatódhat.

A parlament hétfőn elfogadott napirendje alapján az ülés reggel kilenc órakor napirend előtti felszólalásokkal kezdődik, majd a jövő évi költségvetés fejezeten belüli átcsoportosításairól kezdődik szavazás.

A képviselők korábban már elfogadták a költségvetés fő számait, Orbán Viktor a hét végi, brüsszeli európai uniós csúcstalálkozót követően azonban a költségvetés újratervezésének szükségességéről beszélt. A kormányfő ezt egyrészt az eurózóna gazdaságainak romló teljesítményével, másrészt az ebből következő eltérő euró-forint árfolyammal magyarázta.

A miniszterelnök a Fidesz hétfői frakcióülését követően úgy nyilatkozott, az átalakítás során a „főszámokat nem csak hogy nem kell, hanem nem is szabad módosítani”, illetve közölte, a kormány szerdán tárgyalja, honnan teremti elő a 2012-es büdzséből jelenleg még hiányzó 100-200 milliárd forintot.

Az Országgyűlés délelőtt 11 órától, titkos szavazással dönthet a Legfelsőbb Bíróság helyébe lépő Kúria, illetve az Országos Igazságszolgáltatási Tanácsot felváltó Országos Bírósági Hivatal elnökéről. Schmitt Pál köztársasági elnök előbbi posztra Darák Pétert, míg utóbbira Handó Tündét jelölte.

A Kúria leendő vezetője nevezheti ki az új szervezet kollégiumvezetőit, továbbá irányíthatja és ellenőrizheti a Kúria vezetőinek igazgatási tevékenységét, míg az Országos Bírósági Hivatal elnökének hatáskörébe a bírósági felsővezetők kinevezése és a bírák kinevezésére vonatkozó indítvány megtétele tartozik. A jelöltek megválasztásához kétharmados parlamenti támogatás szükséges, tisztségüket pedig kilenc évig tölthetik be. A napirend szerint a megválasztott jelöltek – eredményes voksolás esetén – háromnegyed tizenkettőkor tehetik le esküjüket.

A Ház ezt követően – számos képviselő módosító indítványról szóló szavazás mellett – dönthet az új munka törvénykönyvének elfogadásáról is, majd öt törvényjavaslat tárgyalásában kezd, egyenként 4 óra 20 perces időkeretben. A képviselők ennek során szólhatnak például az államháztartásról és az ország pénzügyi stabilitásáról szóló előterjesztésekről is.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő