12 C
Pécs
csütörtök, április 18, 2024
Kezdőlapne pipáld kiA Pécset is megjárt Operaliát jövőre Pekingben rendezik meg

A Pécset is megjárt Operaliát jövőre Pekingben rendezik meg

Mérföldkőnek tartják a szervezők a Plácido Domingo alapította nemzetközi énekverseny, az Operalia jövő évi kiadását, amelynek döntőjét Pekingben rendezik június 4. és 10. között a „Madárfészeknek” becézett impozáns Nemzeti Előadóművészeti Központban.

„Páratlanul versenyképes mezőnyt ismertünk meg 2011 nyarán Moszkvában” – írja az Operalia sajtóirodájának az MTI-hez eljuttatott hírlevele. A dél-afrikai szoprán, Pretty Yende, az amerikai tenor, René Barbera, az orosz bariton, Konsztantyin Susakov és a szintén orosz szoprán, Olga Pudova egyaránt kiemelkedő teljesítményt nyújtott a szervezők szerint, akik úgy vélik, hogy az Operalia történetében jelentős állomás lesz a huszadik, 2012-es pekingi verseny.

A „Madárfészket”, a 2007-ben megnyílt modern épületet Paul Andreu francia építész tervezte, három nagytermében operaelőadások, klasszikus koncertek és színházi előadások láthatók, a centrumban művészeti oktatás is zajlik.

Plácido Domingo célja, hogy a versenybe a világ minden tájáról bekapcsolódjanak a fiatal (18 és 32 év közötti) énekesek. A meghallgatásokra, ahogy ez már kialakult, neves impresszáriókat kér föl – írja a hírlevélben Francesca Zardini.

„Gyakran kérdezik tőlem, miért alapítottam az Operaliát. Mindig is érdeklődtem a fiatalok iránt, láttam, bármilyen tehetségesek is, hatalmas nehézségek közepette kezdik pályafutásukat. Világossá vált számomra, hogy a tehetség önmagában nem elég, segítenem kell, hogy figyelem irányuljon a legjobbakra” – idézi a hírlevél Plácido Domingót.

Bármely hangfajból negyvenen kerülhetnek az elődöntőbe, húszan a középdöntőbe és csak tízen a döntőbe, és a díjátadó gálakoncertet immár hagyományosan Domingo vezényli.

A díjazottak, akik komoly pénzjutalmakat kapnak, ennél is többet nyernek, a verseny ugyanis igazi ugródeszka a komoly karrierhez, mint korábban Joseph Calleja, José Cura, Joyce DiDonato, Elizabeth Futral, Inva Mula, Erwin Schrott, Nina Stemme, Ludovic Tézier, Rolando Villazón, valamint a neves kínai szoprán, He Hui esetében.

A két első helyezett (nő és férfi) 30-30 ezer dollárt kap, a zarzueladíjak 10-10 ezerrel járnak, a Birgit Nilsson-díj értéke 15 ezer dollár. A pénzdíjakon kívül különböző szereplési lehetőségek is várják a versenyzőket.

Az első Operaliát 1993-ban Párizsban rendezték, 2009-ben Pécs és Budapest volt a verseny színhelye.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő