12 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
Kezdőlapne pipáld kiA strandok negyede nem felel meg az előírásoknak

A strandok negyede nem felel meg az előírásoknak

Az eddig ellenőrzött medencés fürdőhelyek 75 százaléka felelt meg a közegészségügyi előírásoknak, a strandok 11 százalékánál azonban több kifogásolni valót is találtak a felügyelők – közölte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) hétfőn az MTI-vel.

Az Országos Tisztifőorvosi Hivatal (OTH) elkészítette szezon eleji összesítését a medencés fürdőhelyekről; a május végéig beérkezett adatok szerint a strandok döntő többsége szabályosan működött. Ugyanakkor visszatérő probléma volt, hogy a dohányzóhelyeket nem megfelelően jelölték ki, de kémiai biztonsági és vegyszertárolási hiányosságokra, valamint az üzemnaplóval kapcsolatos szabálytalanságokra is fény derült.

Továbbá komoly hiányosságokat tapasztaltak az ellenőrök a pezsgőmedencék üzemeltetésével kapcsolatosan. Előfordul, hogy hétvégéken a medencék kapacitását lényegesen túllépik – írta az ÁNTSZ, hozzátéve: arra is akadt példa, hogy súlyos szabálysértés miatt fürdőt kellett bezáratni. A hatósági ellenőrzésekről minden esetben jegyzőkönyvet készítenek, amelyben az esetleges kifogásokat is rögzítik.

Ezen felül az üzemeltetőt felszólítják a hiányosságok pótlására, melyet – az ÁNTSZ tapasztalatai szerint – a határidőre általában meg is tesznek. Ugyanakkor amennyiben szükséges, a megyei népegészségügyi szakigazgatási szervek, illetve a kistérségi intézetek utóellenőrzést végeznek – tették hozzá.

Az OTH összesítése alapján a korábbi évekhez képest tíz százalékkal kevesebb, összesen 548 medencés közfürdő üzemel ebben az évben, ebből 321 fürdő csak szezonális jelleggel működik. A fürdők felét már az idény előtt ellenőrizték, a június második felében nyitó egységek esetében pedig jelenleg is zajlanak a vizsgálatok. Bár a fürdők száma kevesebb, az előző évekhez képest több helyen terveznek éjszakai fürdőzést.

Ezeknél az egységeknél a hatóságok azt is vizsgálják, hogy megoldott-e a medencék megvilágítása, illetve külön figyelnek a folyamatos uszodamesteri felügyeletre. Az eddigi ellenőrzések tapasztalatai alapján a szabadtéri medencéknél a szezon előtti javítási, karbantartási munkákat – mint például a gépészeti berendezések felülvizsgálata, szükséges festési, mázolási munkák – általában elvégezték. Az úszómesteri felügyelet a legtöbb fürdőben folyamatosan biztosított, az elsősegélynyújtó helyek állapota, felszereltsége megfelelő – írta az ÁNTSZ.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő