Államfő szabadesésben

Ötven másodpercnyi szabadesést élt át Heinz Fischer osztrák államfő egy hadgyakorlaton tett látogatása során. A zuhanás tervezett volt: az elnök egy ejtőernyős tandemugráson vett részt.

A 71 éves szövetségi elnök az osztrák hadsereg vadászrepülős egységének bécsújhelyi (Wiener Neustadt) hadgyakorlatán tett látogatást néhány hete. A – természetesen jól előkészített – ugrásra is ott került sor, ám a nem mindennapi elnöki programról készült videót csak a napokban tették közzé.

Péntekig 21 ezren kattintottak az elnöki hivatal és a YouTube videomegosztó portál oldalán látható filmre.

Az osztrák elnök és kísérője háromezer-nyolcszáz méteres magasságból, egy Black Hawk típusú katonai helikopterből ugrottak ki. A pár perces összeállítás az előkészületektől a földet érésig bemutatja az ejtőernyős kalandot.

“Nem bántam meg” – szögezte le Fischer a NEWS című osztrák hetilapnak. Mint elmondta, azért vállalkozott az ugrásra, hogy megmutassa: az osztrák hadseregre “rábízhatja magát az ember”.

“Amikor meghívtak, és közölték, hogy kisebb a kockázat, mint egy Bécs-Innsbruck közötti autóút alatt, azt mondtam: O.K., megcsinálom” – idézte fel az elnök.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés