5 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
Kezdőlapne pipáld kiAntidiszkriminációs program: romák tanultak újságírónak

Antidiszkriminációs program: romák tanultak újságírónak

Sikeresnek értékelték szervezői kedden Pécsen azt a két antidiszkriminációs programot, amely keretében tizenöt roma fiatal vehetett részt újságíróképzésben, és dokumentumfilmek készültek az egész társadalom elé példaként állítható cigány származású tehetségekről.

Kaiser László, a projektgazda Dél-dunántúli Regionális Forrásközpont Szolgáltató Nonprofit Kft. cégvezetője a programok záróeseményén azt mondta: a roma fiatalok oktatásával és munkába állásukkal, valamint a filmek forgatásával olyan kihívásokra, problémákra sikerült ráirányítani a figyelmet, amelyekkel mindenkinek szembe kell néznie.

Kitért rá, hogy a Rólunk van szó című projektnek köszönhetően tizenöt érettségizett roma fiatal iratkozhatott be újságíróképzésre. Közülük tizenketten eredményes vizsgát tettek, öten egy országos kereskedelmi televízió hírszerkesztőségében, egy társuk pedig egy portálnál helyezkedett el. Munkájuk segíthet a romákkal kapcsolatos szemlélet, gondolkodásmód megváltoztatásában.

Szólt arról, hogy az Engedj közelebb program eredménye egy rádiós és egy televíziós szpot, valamint tehetséges és sikeres roma fiatalokat bemutató öt, egyenként huszonöt perces dokumentumfilm, melyeket országos és regionális adásokban főműsoridőben láthat, hallhat a nagyközönség.

A Vas Zoltán Iván rendezésében készült filmek Oláh Ibolya énekesnőről, ifj. Suki András zongoraművészről, Rafa-Gyovai Tibor ifjúságpolitikai szakemberről, Nótár Ilona szülészről, újságíróról és Lakatos Krisztián ökölvívóról szólnak, akiknek szorgalma, kitartása példaként állítható nemcsak a romák, hanem az egész társadalom elé. A filmek üzenete, hogy a siker elérhető, ha keményen tanulnak és dolgoznak érte.

A pécsi székhelyű forrásközpont és konzorciumi partnerei a két programot az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával kétszázmillió forintból másfél év alatt valósította meg. A cél a diszkriminációval fenyegetett közösségek társadalmi és munkaerő-piaci beilleszkedésének segítése, az előítéletek mérséklése, a hátrányos helyzetű csoportok társadalmi befogadásának növelése volt.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő