ÁSZ: nem tudni mekkora az állami vagyon

A rendszerváltás után húsz évvel még mindig nem tudni pontosan, hogy mekkora az állam vagyona – mondta Lóránt Zoltán, az Állami Számvevőszék (ÁSZ)főigazgatója egyti sajtóbeszélgetésen.

Az ÁSZ főigazgatója emlékeztetett arra: a 2009. évi költségvetés végrehajtásáról szóló számvevőszéki jelentésben hangsúlyozták, hogy a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. úgy látta el a rábízott állami vagyon kezelésével kapcsolatos feladatait, hogy nem rendelkezett szabályos, pontos és teljes körű vagyonnyilvántartással. Az állam úgynevezett üzleti vagy vállalkozói vagyona könyv szerinti értéken 12.900 milliárd forint, a szakértői becslések szerint viszont 42.800 milliárd forintot ér – mondta Lóránt László.

Az önkormányzati alrendszerben is nagy a bizonytalanság – tette hozzá. Az önkormányzati vagyon értéke jelenleg 11.300 milliárd forintra tehető, öt évvel ezelőtt viszont csupán 3.000 milliárd volt.

A hatalmas különbség annak a következménye, hogy öt éve 0 és 100 forint között volt számon tartva 550 ezer jószágtest (telekkönyvi egység) értéke, azóta pedig – egyebek között az ÁSZ nyomására – újra értékelték és nyilvántartásba vették a vagyont – mondta Lóránt László a beszélgetésen, amelyen a budapesti Corvinus Egyetem Közgazdasági Továbbképző Intézetének új, állami ingatlangazdálkodással foglalkozó képzési programját mutatták be.

Hirdetés