Az egészségügy újjászervezéséről is tárgyal ma a parlament

Az Országgyűlés a mai ülésén teheti lehetővé foglalkoztatási szövetkezeteket létrehozását a hátrányos helyzetűek foglalkoztatására, majd az uniós források kifizetésének gyorsítása érdekében rövidítheti a kiemelt beruházások környezetvédelmi engedélyeztetési határidejét. A képviselők a határozathozatalok után, várhatóan a kora esti órákban kezdhetik tárgyalni a kormány egészségügyi újjászervezésről szóló előterjesztését.

A parlament ma járulhat hozzá a foglalkoztatási szövetkezetek létrehozásához; szükségességüket Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter azzal indokolta, hogy a jelenleg működő mintegy háromszáz szociális szövetkezet nem ösztönzi a hátrányos helyzetű munkavállalók elhelyezkedését.

A miniszter előterjesztésének elfogadása esetén a szociális szövetkezetek közfoglalkoztatók lennének, céljuk pedig, hogy a foglalkoztatásból kiszoruló hátrányos helyzetűeknek teremtsenek munkalehetőséget. Szavazás várható arról a javaslatról is, amelynek eredeti célja az európai uniós források kifizetésének gyorsítása azáltal, hogy a kiemelt jelentőségű ügyekben lehetőséget adnak a környezeti hatásvizsgálat és az egységes környezethasználati engedélyezési eljárás határidejének rövidítésére.

A Ház kormánypárti képviselők kezdeményezésére módosíthatja a polgári perrendtartásról szóló törvényt, a változtatás révén lehetőség lesz arra, hogy a külföldi, de kézbesítési megbízottat nem állító és iratot át sem vevő perbe fogottaknál is alkalmazható legyen a rövidebb tárgyalási időközre vonatkozó szabály.

Szintén fideszes képviselők indítványára változtathatnak a közelmúltban bevezetett, úgynevezett látvány-csapatsportoknak kedvező társaságiadó-kedvezményen, a módosítások a 2012-2013-as támogatási kérelmeket érintik.

Pintér Sándor belügyminiszter javaslatára számos ponton módosulhatnak a szabálysértésekkel összefüggő jogszabályok, a tárca vezetője szerint a változtatásokat részben a szabálysértési értékhatár húszezer forintról ötvenezer forintra emelése indokolja.

A fentiek mellett megszülethet az a törvénymódosítás is, amely a Williams-szindrómában szenvedőkre is kiterjeszti a fogyatékossági támogatásra jogosultak körét. A képviselők elfogadhatják továbbá a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság elektronikus hírközléssel összefüggő 2010-es beszámolóját.

Az Országgyűlés a határozathozatalok után kezdheti tárgyalni az egészségügy újjáalakításáról szóló előterjesztést; ezzel az állam májusban – a korábbi tervekhez képest nem két lépcsőben, hanem egyszerre – vehet át 55 kórházat az önkormányzatoktól. Az erről szóló, Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter által jegyzett törvényjavaslat szerint lesz olyan megye, ahol hat, és olyan is, ahol csak egy intézmény kerül állami fenntartásba. A legtöbb kórházat

Komárom-Esztergom és Veszprém megyében veszi át az állam.

Szócska Miklós egészségügyi államtitkár korábban arról adott tájékoztatást, hogy az állam az intézményeket az összes ingó és ingatlan vagyonukkal, továbbá adósságállományukkal együtt veszi át. Kiemelte továbbá, hogy a kormány döntése értelmében az intézmények hasznosításából származó vagyont az egészségügyben kell felhasználni.

Hirdetés