Az elemzőket nem lepte meg a Fitch lépése

Nem okozott meglepetést az MTI által megkérdezett elemzők körében a Fitch Ratings pénteki bejelentése, miszerint megvonta a befektetési ajánlású államadós-osztályzatot Magyarországtól.

Suppan Gergely, a TakarékBank elemzője azt mondta: a lépés a levegőben volt, az elmúlt két hét eseményei alapján várható volt a Fitch lépése.

Az elemző szerint a további leminősítéseket csak akkor lehet elkerülni, ha sikerül megállapodni a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és az EU hiteléről.

Felhívta a figyelmet arra, hogy a bejelentés után nem sokkal a forint árfolyama az euróval szemben erősebb szinten volt, mint a bejelentés előtt.

Az elemző pozitívnak nevezte, hogy megindult a tárgyalás a jegybankelnök és a miniszterelnök között.

A kormányfő pénteken parlamenti dolgozószobájában fogadta Simor Andrást, és mint az azt követő sajtótájékoztatóján elmondta, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnökével egyetértettek abban, hogy a kormánynak és a jegybanknak a lehető legszorosabban együtt kell működnie a forintba vetett bizalom erősítése érdekében.

Orbán Viktor közölte: Simor Andrással közös állásponton voltak abban a kérdésben, hogy a magyar gazdaság érdeke egy minél előbbi IMF-EU-megállapodás.

A “vitatott jegybanktörvény” kifejezetten deklarálja a nemzeti bank függetlenségét – mondta a miniszterelnök újságírói kérdésre válaszolva, megjegyezve, hogy “a jegybank által kezelt devizatartalék feletti rendelkezés joga kizárólag a jegybankot illeti meg”.

Suppan Gergely azt mondta, a találkozó segítette a forint árfolyamát is.

Török Zoltán, a Raiffeisen Bank vezető elemzője szerint a Fitch nem meglepő lépése is rámutat arra, hogy nem fenntartható a helyzet, ebből a kormánynak “ki kell kecmeregnie”.

A piac egyértelművé tette, hogy a kormánynak szüksége van az EU-IMF-hitelmegállapodásra – mondta az elemző, hozzátéve: nem számít arra, hogy a kormány nyílegyenes úton halad majd a megállapodás felé, “de a labda ezen a térfélen van”.

“Nincs más opció, mint a hitelfelvétel” – szögezte le Török Zoltán, aki úgy látja: bár január végéig, az MNB kamatdöntéséig még sok víz lefolyik a Dunán, a jelenlegi helyzet alapján 50 bázispontos kamatemelés látszik szükségesnek.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés