12 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
Kezdőlapne pipáld ki"Az iszapömlés felelőseit meg kell nevezni és meg kell büntetni"

„Az iszapömlés felelőseit meg kell nevezni és meg kell büntetni”

A katasztrófa felelőseit meg kell nevezni és meg kell büntetni, ezzel tartozunk az áldozatoknak, az itt élőknek és az igazságnak – mondta Kontrát Károly, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára kedden Kolontáron, a vörösiszap-katasztrófa egyéves évfordulója alkalmából tartott ünnepi megemlékezésen.

Hozzátette: ez a katasztrófa a felelőtlen emberi kapzsiság, a gátlástalan pénzhajhászás, és az emberi nemtörődömség következménye volt. Akkor nyugszunk meg, ha megtörténik a törvényes felelősségre vonás – mondta Kontrát Károly. Emlékeztetett, hogy a mérgező vörösiszap folyamként pusztított el mindent ami útjába került, tíz ember életét vesztette, otthonok semmisültek meg, az addig virágzó környezet súlyos sebet kapott.

Kiemelte, hogy az ajkai tűzoltók és a devecseri rendőrök perceken belül a helyszínen voltak, és mentették az emberéletet.
„A bajban megtörtént a csoda, megjelent az emberi segítőkészség, és létrejött a nemzeti összefogás” – mondta az államtitkár.
A kolontári emlékparkban kialakított emlékműnél négy koszorút helyeztek el.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő