Berlusconi után jöhet Monti

Vasárnap este kormányalakítási megbízást kaphat Olaszországban Mario Monti, miután Silvio Berlusconi szombat esti lemondását követően Giorgio Napolitano államfő a nap folyamán már a közgazdász vezette kormány megalakításáról konzultál a parlamenti pártok delegációival.

Napolitano reggel kilenc órától Renato Schifanit, a szenátus és Gianfranco Finit, a képviselőház elnökét fogadta, majd a köztársasági elnök a parlamenti pártok delegációival tárgyal. Az államfői palota napirendje szerint Napolitano hat órára le akarja zárni az egyeztetést, hogy még vasárnap este kinevezze Mario Montit.

A hétfői tőzsdenyitásra új miniszterelnöke lesz Olaszországnak – írta az olasz sajtó. Az ellenzék – a PD, a Pierferdinando Casini vezette Harmadik Pólus és az Antonio Di Pietro vezette Értékek Olaszországa (IdV) – támogatja a Monti irányította szakértői kormányt.

Di Pietro hangsúlyozta, hogy egyetlen volt Berlusconi-minisztert sem akar látni az új kormányban. “Berlusconi nélkül Olaszország végre újraindul” – nyilatkozta Pierluigi Bersani PD-főtitkár, aki szerint az új kormány első feladata az adóreform lesz. A PdL is igent mond Montira. “Ha nem így teszünk, Monti baloldali kormányfő lesz” – hangoztatta Berlusconi. Hozzátette: a PdL továbbra is a legnagyobb párt marad. Az Umberto Bossi vezette Északi Liga nem támogatja Montit és ellenzékbe vonul. Róma belvárosában késő éjszakáig ünneplés és tüntetés kísérte Berlusconi távozását. Pojáca! Maffiózó! Tolvaj! Börtönbe vele! – kiábálták a távozó kormányfő rezidenciája, a Grazioli palota előtt a tüntetők. A rendőrség több alkalommal visszaszorította a tömeget.

“Téved, aki azt hiszi, hogy vége Berlusconinak” – nyilatkozta Maurizio Sacconi, a PdL eddigi munkaügyi minisztere. “Milyen baloldal az, melyik a bankár Montit ünnepli?” – kérdezte Giorgia Meloni ifjúsági miniszter. Isten veled Berlusconi, szabad az út Montinak – írta a Corriere della Sera. Olaszok vigyázzatok a pénztárcátokra! Jön az adócsősz Monti! – harangozta be Monti érkezését a Libero jobbközép napilap.

Visszatért Olaszországba a gyűlölet – szólt a Berlusconi-család birtokolta Il Giornale cikkének címe. Berlusconi 17 év után szidalmak között távozott. Olaszország felszabadult! – írta a baloldali L’Unita. Az ellenzéki újságok Berlusconi távozását volt politikai mentora, Bettino Craxi egykori szocialista kormányfő 1993-as lemondásával hasonlították össze: mindkettőjüket aprópénzzel dobálták meg Róma utcáin korrupt politikájuk jeleként.

Hirdetés