13 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
Kezdőlapne pipáld kiBudai az izraeli követhez fordult Joav Blum miatt

Budai az izraeli követhez fordult Joav Blum miatt

Az izraeli nagykövethez fordult tájékoztatásért Budai Gyula miniszterelnöki megbízott, hogy valóban folyik-e a sukorói ingatlant megvásárló Joav Blum ellen büntetőeljárás ingatlanspekuláció miatt Izraelben.

A miniszterelnöki megbízott elmondta: tájékoztatta a Központi Nyomozó Főügyészséget, és azt kérte, amennyiben lehetséges, jogsegélyszolgálat keretében keressék meg az izraeli társhatóságot, és kérjenek felvilágosítást az ügyben.

Sem a vagyonkezelő, sem Gyurcsány Ferenc nem jártak el körültekintően, lényegében egy bűnözővel folytattak tárgyalást – közölte Budai.

Kitért arra is, hogy a múlt héten a nemzetgazdasági miniszterhez fordult, s azt kérte Matolcsy Györgytől, hogy oldják fel azoknak az iratoknak a titkosítását, amelyek kiadását korábban üzleti titokra hivatkozva megtagadta a sukorói beruházásról szóló hatástanulmányt készítő cég.

Amennyiben a minisztérium feloldja a titkosítást, nyilvánosságra hozzák ezeket az iratokat – mondta a miniszterelnöki megbízott. Hozzátette: a dokumentumok között szerepel az a hatástanulmány, amelynek alapján 2009. április 9-én 2,6 milliárd forint állami támogatást ítélt meg a beruházó részére.

Elmondta még, hogy Joav Blumnak nem a sukorói telekcsere volt az egyetlen ingatlanspekulációja Magyarországon. Budai Gyula közlése szerint 2007-ben Joav Blum megszerezte a Vas megyei Rádóckölkeden, egy 53 hektáros terület tulajdonjogát, majd a termőföldet magánszemélyként bevitte a Karka kft-be, amelynek két izraeli tulajdonosa volt. Ezt követően a termőföldet egy ciprusi off-shore cégnek adták tovább, közel ötmillió euróért értékesítve. Ennek a területnek az értékét – hasonlóan Sukoróhoz – valótlanul becsülték fel – jegyezte meg.

A miniszterelnöki megbízott azt mondta: az elmúlt időszakban a Gyurcsány-kormány egy olyan befektetővel folytatott tárgyalásokat Joav Blum személyében, aki több alkalommal telekspekulációban vett részt. Mint mondta, az a volt miniszterelnök felelőssége, hogy nem tájékozódott kellőképpen, hogy ki a tárgyalópartnere. A vagyonkezelő felelőssége pedig, hogy azzal a Joav Blum-mal kötöttek csereszerződést Sukoró vonatkozásában, akinek Magyarországon már volt hasonló ingatlanpanamája.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő