Büntetheti az ámokfutót bíróság

Bár tettének elkövetésekor nem volt teljesen beszámítható a tavaly ősszel egy halálos áldozatot követelő lövöldözés gyanúsítottja, ez nem zárja ki büntethetőségét – állapította meg a pécsi ámokfutóról készített elmeorvosi szakvélemény.

G. Ákos személyiségének kóros elváltozása korlátozta őt cselekménye társadalomra veszélyességének felismerésében és abban is, hogy eszerint viselkedjen – áll a jelentésben. A 23 éves elkövetőt azok után vetették alá a vizsgálatnak, hogy az orvosi karon pisztolyával egy embert megölt, hármat pedig súlyosan megsebesített.

Mint azt dr. Fellegi Norbert a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi osztályvezetője a Pécsi Híreknek elmondta: nemsokára a gyanúsított elé tárják a szakvéleményt, majd még egyszer kísérletet tesznek a kihallgatásra. Mivel azonban eddig nem tett tanúvallomást az elkövető, erre nem biztos, hogy sor kerül. Az osztályvezető szerint egy-két hónapon belül megkezdődhet a bírósági tárgyalás az ügyben.

Hirdetés