5 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
Kezdőlapne pipáld kiCsalafinta adócsalók a börtön vegyesboltjában

Csalafinta adócsalók a börtön vegyesboltjában

Nem adott nyugtát és nem könyvelte le bevételeit egy Bács-Kiskun megyei börtön vegyesboltja; az adóellenőröket a börtönből riasztották, és mint kiderült, milliók folytak be a kasszába, miközben a pénztárgép érintetlen maradt – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Dél-alföldi Regionális Adó Főigazgatóságának sajtószóvivője vasárnap az MTI-vel.


Jegyinák Attila tájékoztatása szerint a NAV Bács-Kiskun megyei revizorai a bevételek szisztematikus eltitkolását leplezték le a büntetés-végrehajtási intézet kiskereskedelmi üzletében.

Az ellenőrök egy szombati napon érkeztek a börtönbe, amikor az elítéltek látogatókat fogadhattak. A bevett gyakorlat szerint ilyenkor a rokonok, ismerősök úgynevezett vásárlási jegyeket vesznek a börtön egyetlen boltjában, a fogvatartottak pedig a jegyek ellenében jutnak az áruhoz, mivel készpénzt nem tarthatnak maguknál. Ez azon a szombaton is így történt az inkognitóban lévő adóellenőrök társaságában. A közértesek már több mint százezer forintnyi árut kiadtak, de a pénztárgépet nem használták, és az áttételes vásárlást egy füzetben követték.

Az azonnal lefoglalt pénztárgépi kontrollszalag, a jegyek, az áruk megvételét számon tartó füzet, valamint a könyvelési dokumentumok összevetése után kiderült, hogy tavaly nyár óta, összesen hatmillió forint bevételről nem adtak nyugtát, és a forgalmat nem rögzítették a pénztárgépben. Mint kiderült, a boltvezetők nemcsak a számviteli, hanem az egészségügyi előírások ellen is vétettek – közölte a szóvivő.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő