Csökkentették a telekadót Veszprémben

Jelentősen csökkentette Veszprém város önkormányzata a tavaly decemberben bevezetett telekadó mértékét bizonyos övezetekre vonatkozóan csütörtöki ülésén.

A telekadó mértéke miatt a korábban önálló Gyulafirátót a várostól való elszakadást vette fontolóra. Ennek részleteit a jövő héten falugyűlésen vitatják meg – közölte Czaun János (Fidesz-KDNP) városi képviselő, a részönkormányzat vezetője az MTI-vel.

A képviselő-testület csütörtöki ülésén hosszas vita után úgy döntött, hogy az úgynevezett III-as övezetben (ebbe tartoznak az említett városrészek is) az eredeti 120 forintról 20 forintra csökkenti a telekadó négyzetméterenkénti összegét. A II-es körzetben, amely főként iparterületeket érint, 210-ről 200 forintra módosították az összeget.

A módosított rendeletben az szerepel, hogy aki jogerős építési engedélyt szerez, az már az engedély megszerzésének az évében is részesülhet adómentességben. A törvényi mentességen felül adómentességet kap az a telek- vagy telekrész-tulajdonos, akinek a telke igazoltan tényleges mezőgazdasági művelés alatt áll.

Az a tulajdonos magánszemély, aki az önkormányzat által szervezett vagy lakossági önerős kommunális közműberuházáshoz hozzájárulást, befizetést teljesített, a befizetést követő évtől, legfeljebb három évre szintén adómentességben részesül.

Adómentessé válik az a hatályos helyi építési szabályzat és szabályozási terv szerint egyébként beépítésre szánt telek is, amelyen egyéb sajátosságok (geometriai alak, domborzat) miatt nem alakítható ki épület számára építési hely.

hirdetés
Uránia Mozi
Hirdetés