10 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
Kezdőlapne pipáld kiEgyfordulós, arányos választási rendszert javasol az MSZP

Egyfordulós, arányos választási rendszert javasol az MSZP

Egyfordulós listás választási rendszerre tesz javaslatot az MSZP, az ellenzéki párt elképzelése szerint a parlamenti választásokon a magyarországi állandó lakóhellyel rendelkező állampolgárok voksolhatnának.

Molnár Zsolt országgyűlési képviselő szerdai sajtótájékoztatóján elmondta: a parlament választójogi albizottságának benyújtott koncepciójuk arányos és átlátható választási szisztémát hozna létre, amelyben a leadott szavazatok és az elnyert mandátumok aránya lényegében megegyezne, így az Országgyűlés összetétele pontosan tükrözné a választói akaratot.

A listaállítást a választásra jogosultak 1 százalékának ajánlásához kötnék.

Az MSZP-s politikus hangsúlyozta azt is, hogy pártja azoknak biztosítana választójogot, akiket a voksolás következményei közvetlenül érintenek, vagyis a részvételt állandó magyarországi lakóhelyhez kötnék. Mindazonáltal az MSZP olyan országgyűlési testület létrehozását kezdeményezi, amely a határon túli magyarok közösségeinek biztosítana felszólalási lehetőséget, az itt élő nemzeti kisebbségek pedig szószólókat delegálhatnának a parlamentbe.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő