Élet is lehet az új Kepler-bolygók némelyikén

Akár élet is lehet a NASA bolygóvadászával, a Kepler űrteleszkóppal felfedezett égitestek némelyikén – közölte az amerikai űrkutatási hivatal. A Kepler 1235 lehetséges bolygót fedezett fel, azaz olyan égitestet, amely valamilyen csillag körül kering.

A Naprendszeren kívüli “népszámlálás” elsődleges adatai arról tanúskodnak, hogy a világegyetemben sokkal több a viszonylag kis bolygók és a stabil multiplanetáris rendszerek száma, mint korábban feltételezték. William Borucki, a NASA tudósa szerint eddig 54 bolygót találtak, amelyeken reményeik szerint az élet kialakulása sem elképzelhetetlen.

Ezek közül egy kisebb a Földnél, öt pedig körülbelül akkora, mint a mi bolygónk – magyarázta a szakértő, hozzátéve, hogy a vizsgált égitestek között van olyan is, amely a Földéhez hasonló légkörrel rendelkezik, de vannak közöttük úgynevezett szuperföldek is, azaz olyan bolygók, amelyek még a Jupiternél is nagyobbak.

A földönkívüli élet nyomait kereső csillagászok elsősorban azokat a bolygókat vizsgálják, amelyek a napjuk körül olyan távolságban keringenek, hogy felszínük ideális körülményeket biztosít a víz megtartására.

Ezek alapján lakható bolygónak azokat az égitesteket tekintik, amelyek se nem túl forróak, se nem túl hidegek, azaz éppen megfelelnek a Földéhez hasonló életformák kialakulására. Az ilyen Goldilocks-zónákban, más néven élet- vagy zöldzónákban található bolygók közül korábban csak kettőt ismertek a csillagászok.

A szakemberek azonban azt is hangsúlyozzák, hogy a lakhatónak tekintett zónában található bolygók még nem jelentik azt, hogy felszínűkön élet is található. Jó példa erre a Mars, amely szintén ebbe a kategóriába esik. Az új bolygókon esetlegesen fellelhető élet pedig lehet, hogy csak bakteriális szinten van jelen.

A Kepler űrteleszkóppal felfedezett égitestek mind a saját galaxisunkban, a Tejútban találhatók, azonban olyan messze vannak a Földtől, hogy a mai technológiákkal évmilliókig tartana az utazás. “A dédunokáink döntése, hogy mit terveznek a felfedezett bolygókkal, hogy el akarnak-e jutni ezekre, vagy indítanak-e szondát felszínük feltérképezésére” – magyarázta Borucki.

A NASA legfrissebb adatai szerint a két éve útnak indított Kepler űrteleszkóp eddig ezernél több lehetséges bolygónak tartott objektumot észlelt. Felfedezéseinek köszönhetően több mint a duplájára nőtt az ismert exobolygók száma. Ezeket az objektumokat hivatalosan ugyan még nem sorolták a bolygók közé, de az asztronómusok szerint a Kepler által felfedezett égitestek 90 százalékát hitelesítik.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés