13 C
Pécs
szombat, április 20, 2024
Kezdőlapne pipáld kiÉletveszély: ismét forgalommal szemben a gyorsforgalmin

Életveszély: ismét forgalommal szemben a gyorsforgalmin

Súlyosan megsérült az a sofőr, aki személygépkocsijával a forgalommal szemben hajtott fel az M0-ás autóútra és összeütközött egy másik járművel kedd este a Liszt Ferenc repülőtér és a Megyeri híd között, a 34. kilométerszelvénynél – közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-vel.

Beluzsárné Belicza Andrea elmondta: egyelőre nem tudni, hol hajtott fel a sofőr, s hány kilométert tett meg az alacskai pihenőig, ahol összeütközött egy másik, szabályosan közlekedő gépkocsival a Megyeri híd felé vezető oldalon.
A vétkes vezető súlyosan megsérült, mentőhelikopterrel szállították kórházba. A másik autó sofőrje is megsérült, sérülései súlyosságáról egyelőre nincs információ, mint ahogy arról sem, hogy a két járműben ültek-e mások is.
Az érintett szakaszon teljes útlezárás mellett folyik a helyszínelés, a terelés megszervezésén jelenleg is dolgozik a rendőrség.
A baleset körülményeinek tisztázása érdekében – a vizsgálat részeként – szerdán megnézik a térfigyelő kamerák felvételeit – mondta Beluzsárné Belicza Andrea.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő